Gyászos évet zártak a lakossági befektetők

bitcoin
Pozsony |

Az elmúlt hónapok kész rémálomnak tűnhettek a lakossági befektetők számára, mivel a részvények és a hosszú lejáratú kötvények árfolyama is csökkent, méghozzá jelentős mértékben – derül ki az Across Private Investments elemzéséből. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban?

A tavalyi év látványos változásokat hozott a befektetők számára, ami leginkább az ukrajnai háború és az azt követő, Oroszország elleni ellenintézkedések negatív hatásaival magyarázható. „Emiatt rég nem látott csúcsokra ugrottak az energiaárak, az infláció pedig újabb beavatkozásokra késztette a központi bankokat. Az ösztönző intézkedések visszavonásának részeként ezek rekord ütemben emelték a kamatlábakat, kivonták a pénzt a forgalomból, ezzel pedig lerombolták az átlagon felüli profitról alkotott elképzeléseket” – mondta el Dominik Hapl, az Across Private Investments portfóliómenedzsere. Ahogy a hitel drágult, a fogyasztói kereslet csökkent, így a tavalyi év volt a legrosszabb a részvény- és kötvénybefektetők számára, Hapl szerint ugyanis korábban, amikor a részvények estek, a kötvények többnyire emelkedtek, és fordítva, ezúttal azonban mindkét esetben visszaesést mértek.

„A legrosszabb eredményt tavaly a kriptovaluták érték el. Akik ezekbe fektették a megtakarításaikat, azok átlagosan 70 százalékos veszteséget könyvelhettek el, rosszul teljesítettek azonban a technológiai részvények is, a kötvények pedig minden idők legrosszabb évén vannak túl. Az amerikai részvények például átlagosan 20%-ot estek, a kötvények több mint 16%-ot, az arany pedig nem tudta megtartani az év eleji nyereségét. Az árupiaci termékek, az energetikai vállalatok és a védelmi szektor ugyanakkor profitált a helyzetből”

– vonta meg a tavalyi év mérlegét az Across Private Investments portfóliómenedzsere. A szlovákiai befektetők a második nyugdíjpillérben szerinte mintegy 800 millió eurót veszítettek, a befektetési alapokba fektetett 12,5 milliárd euró pedig 11,7 milliárdra csökkent.

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? „Az elmúlt egy év egyértelműen a nagy visszaesés időszaka volt, így a történelmi statisztikák alapján 90%-os a valószínűsége annak, hogy a piacok négy éven belül új csúcsokat érhetnek el” – figyelmeztet Dominik Hapl, aki szerint az elkövetkező időszakban így újra megéri majd vonzó befektetési lehetőségek után nézni. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?