Gröhling szerint veszélyben forog a gyerekek oktatása

Branislav Gröhling k

Azáltal, hogy nem született egyezség az új oktatásügyi miniszter nevét illetően, veszélybe került a gyerekek oktatása – jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) leköszönő oktatási miniszter.

Gröhling ezzel a kijelentésével Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szavaira reagált, amely szerint arra kérte Zuzana Čaputová államfőt, hogy ideiglenesen őt nevezze ki az oktatási tárca vezetésére.

„Az oktatásügy megérdemel egy felkészült és határozott minisztert, aki átveszi a tárcát, annak összes feladatával együtt” – jelentette ki Gröhling, aki nem tudja elképzelni, hogy a miniszterelnök vegye át a minisztérium vezetését.

Gröhling emlékeztetett, az új miniszternek 2023 tavaszáig teljesítenie kell a helyreállítási terv harmadik kifizetéséhez szükséges reformintézkedéseket. Úgy véli, ehhez határozottságra, a koalíción átívelő tárgyalási képességre, pártok támogatására, de legfőképpen a tárcán belüli mielőbbi átlátására van szükség.

Megjegyezte, az elmúlt két hónap alatt már felkészíthette volna utódját mindarra, ami rá vár. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!