Gröhling: Napközi nélkül az alapiskolák sem működhetnének

Branislav Gröhling

Ha nem lenne napközi, az alapiskolák sem működhetnének – jelentette ki a hétfői kormányülés után Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter.

Leszögezte, hogy a napköziket nem zárják be, a működtetésükre vonatkozó szabályokat már közzétették a minisztérium honlapján. Mint mondta, az alapelv ugyanaz, mint eddig, szigorúan be kell tartani a higiéniai és járványügyi előírásokat, és minimalizálni kell az olyan eseteket, amikor napközis osztályokat vonnak össze.

„A fenntartók szigorúbban fogják ellenőrizni az iskolákat, hogy sehol ne alakuljon ki járványgóc. Ha nem lenne napközi, az alapiskola sem működhetne” - mondta a miniszter.

A következő hetekben további támogatást kapnak az iskolák felszerelésre, Gröhling hozzátette, hogy egész nyáron tárgyaltak erről. „A pénzügyminisztérium újabb forrásokat szabadít fel, legalábbis így egyeztünk meg” - mondta. Hozzátette, a tárca minden tartalékát arra fogja fordítani, hogy támogatást küldjön az iskoláknak számítástechnikai felszerelésekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?