Közélet

Gröhling ismertette az új tanévre vonatkozó intézkedéseket

Pozsony | Az oktatásügyi tárca egyelőre nem tervezi a iskolák zárva tartását a koronavírus-járvány miatt – jelentette Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter keddi sajtótájékoztatóján.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. augusztus 18. 13:27

Frissítve
Branislav Gröhling
- TASR-felvétel

Az óvodákban nem lesz kötelező, az alapiskolák alsó tagozatos diákjainak pedig ajánlott lesz a szájmaszk viselése – ismertette a járvány megelőzésére vonatkozó szabályokat Gröhling. Az alapiskolák felső tagozatos tanulóinak, valamint a középiskolák diákjainak szeptember 15-ig kell kötelezően hordaniuk a szájmaszkot. Az iskolakezdés előtt a szülőknek egy becsületbeli nyilatkozatot kell kitölteniük arról, hogy a gyermekükön nem észleltek koronavírus-fertőzésre utaló tünetet.

A megfelelő körülmények biztosítása többletkiadásokat jelent, a tárca ezért négymillió euróval támogatja az iskolákat, ebből a pénzből például fertőtlenítőszereket vásárolhatnak.

A tárca a járványügyi szakértők közreműködésével egy „jelzőlámpát” dolgozott ki az oktatási intézmények számára, amely három különböző fázisból áll. A zöld fázis jelenti, ha az iskolában nincs fertőzött személy, a narancssárga jelzi, ha egy diáknál vagy alkalmazottnál felmerült a fertőzés gyanúja, a vörös pedig nagyobb számú koronavírus-fertőzést jelöl.

Az útmutató szerint a vörös fázisban az alapiskolák 6-9. évfolyamának tanulói visszatérnek a távoktatáshoz. Az 1-5. évfolyamok tanulói ebben a fázisban is járhatnak iskolába, de legfeljebb 15 tagú csoportokban tanulhatnak. A gyermekek testhőmérsékletét csak a vörös fázisban ellenőrzik majd. Amennyiben egy diák testhője nem haladja meg a 37, 2 Celsius-fokot, részt vehet a tanórákon. Gröhling ugyanakkor felhívta a szülők figyelmét, hogy ha gyermekeiken a fertőzés jeleit észlelik, ne küldjék őket iskolába.

A tárca útmutatója szerint az osztályokban gyakran és intenzíven kell szellőztetni, a mosdókat szappannal és egyszer használatos papírkendőkkel kell felszerelni.

Fertőzésgyanú esetén az iskola előbb a szülőt értesíti, aki ezt követően a gyermek általános orvosával veszi fel a kapcsolatot. Amennyiben a gyanú bebizonyosodik, az orvos feladata a regionális közegészségügyi hivatal informálása.

A felsőoktatási intézmények számára a téli szemeszter kezdetét szeptember 28-ra javasolja a tárca.

A tanintézményekben, valamint a diákszállókon is kötelező lesz egy ún. karanténhelység elkülönítése, ahol a fertőzésgyanús diáknak egészen addig kell majd tartózkodnia, ameddig ismertté nem válik a koronavírusteszt eredménye. 

„Mindenkinek, aki vörös zónába sorolt országból érkezik haza, ötnapos karanténba kell vonulnia, valamint abszolválnia kell egy koronavírustesztet. Ez a diákokra is vonatkozik” – mondta Elena Prokopová, az egészségügyi tárca szakembere. Az ötnapos karantént ugyanakkor a diákoknak maguknak kell megfizetniük, a teszt elvégzését azonban az állam téríti. 

(mr, TASR, Denník N)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Jaroslav Naď
Frissítve

Országos tesztelés – Továbbra is várják az egészségügyi dolgozók jelentkezését

tesztelés

Sok a megválaszolatlan kérdés

koronavírus

Ezekben a járásokban nőtt a fertőzöttek száma

gyászhír

Három koronavírus-fertőzött hunyt el a komáromi kórházban

dd

Koncertajánló otthon ülős estékre

Tragikus baleset – fának ütközött egy munkásokat szállító autóbusz

Tragikus baleset – fának ütközött egy munkásokat szállító autóbusz

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.