Gorilla-ügy: a bíróság is beszállt

Pozsony |

<p>A Szlovák Információs Szolgálat engedélyt kért ahhoz a lehallgatáshoz, amely Gorilla-ügy néven szivárgott ki a sajtóba. A Hospodárske noviny című gazdasági napilapnak az engedélykérés tényét megerősítette a Pozsonyi Kerületi Bíróság.</p>

A lehallgatás engedélyezését 2005. november 21-én kérték a bíróságon. Azt azonban a bíróság pontosan nem közölte, mire kért engedélyt az SIS.

A kormány tegnap leváltotta tisztségéből Anna Bubeníkovát, a Nemzeti Vagyonalap Végrehajtó Bizottságának elnökét, aki az akta szerint érintett az ügyben.

A Pozsonyi Kerületi Bíróság megerősítése azonban továbbra sem jelenti azt, hogy az internetre kikerült akta hiteles lenne, vagy hogy azonos lenne az SIS által végzett lehallgatás átiratával. Ez csak azt erősíti meg, hogy az adott helyen és időben történt lehallgatás. Az internetre felkerült akta hitelességét csak az eredetivel való egybevetés után lehetne megállapítani. (SITA, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?