Gondolatok a kreatikáról

Neve, mint a fémmegmunkálás jeles szlovákiai szakértőjéé, régóta jól ismert nemzetközi fórumokon és tudományos körökben, munkáit több nyelvre lefordították. Fél évszázados kutatómunkájának eredménye az a műszaki-filozófiai szemléletmód és gondolatrendszer, amelyet kreatikának nevezett el. Elméletéről tudnak tudományos körökben. A témáról Zólyomban rendezték meg a múlt évben (november 11–12.) a második nemzetközi tudományos szemináriumot. „A termelés törvényei – a kreatika, kreativitás” címet viselte, amelyen Angliából, a Cseh Köztársaságból, Lengyelországból, Ausztriából és az USA-ból vettek részt vendégtudósok. Zólyomban egyedülálló szlovák kezdeményezés született: A kreativitás és a kreatika elméletét be kell vezetni a tanítási-nevelési folyamatokba.

Mi a kreatika?

Az ősember első munkaeszköze az a kő vagy szikladarab lehetett, mellyel elejtette a táplálékul kiszemelt vadat vagy támadója ellen védekezett. Az ösztönös mozdulat pedig, amellyel a követ megragadta, megalapozta alkotó reflexeit, teremtő lényét. Ösztönös volt a mozdulat, de amikor elejtette vele a vadat vagy megvédte magát, tanulságul szolgált számára: tovább gyakorolta, finomította. Megszületett az első (munka)eszköz. Később ökölkő (szakóca), lándzsa, nyíl vagy kőbalta, kőmalom és kerék lett belőle. ĺgy lett szerszámkészítő az ember. Megtanulta, hogy a szerszámmal növeli erejét, fokozza lehetőségeit, és megalapozza a természet törvényeinek felismerését. S a szerszámmal elejtett vad vagy a legyőzött ellenségtől zsákmányolt érték az első terméknek bizonyult.

A kezdet kezdetén tehát ott áll a szerszám és a vele-általa nyert termék. A kreatika elméletének mindkettő alapfogalma. A történelem folyamán az emberiség tevékenysége arra irányult, hogy előállítsa anyagi javait, azon termékeket, amelyekre létfenntartásához szüksége van. A termék létének alapja, életmódjának biztosítéka: a táplálék, a lakás, a ruházkodás, a kényelem. Az idők folyamán a szerszám állandóan változott, fejlődött, tökéletesedett. A kezdeti kőből és fából készültet fémből való követte (bronz, vas, acél), s az egyszerű eszköz kezdetleges szerkezetté, majd bonyolult géppé, automatává, finom műszerré fejlődött. Az ember együtt növekedett szerszámaival, új ismeretekre tett szert és tudományt alapított, gondolkodása bonyolultabb, elvontabb lett, városépítővé és kultúrateremtővé nemesedett. Fizikai léte anyagi alapjain mentális kultúrát, szellemi életet teremtett. Az ókori egyiptomi csillagászat fejlettsége ismert. Azért született, hogy megismerjék általa a kozmikus erőknek a Nílusra tett hatását, hogy az áradások előreláthatók legyenek, mert azok befolyásolták a gabonatermést. Tehát a termék érdekében volt rá szükség. A gyakori háborúk megkövetelték a fegyverzet fejlesztését. A kulturális haladás szükségessé tette a jobb életkörülmények, a nagyobb kényelem, a létbiztonság és az esztétikusabb életforma alapozását. A városi létforma és az egyház az építészetet, az uralkodói igények és a gazdagok vágyai az árubőséget biztosító földművelést és kézműipart késztették „termelésre”, a kultúrigények a művészeteket inspirálták. Mindezek széleskörűen elősegítették az elméleti tudományok (matematika, kémia, biológia, filozófia) és a műszaki technológiák előretörését. A hihetetlenül növekvő szükségletek egyre több és változatosabb terméket követeltek. A termelt értékek mennyisége és technológiai sokrétűsége oly hatalmas tudományos-műszaki haladást eredményezett, melynek roppant méretei és már-már emberfeletti eredményei a műszaki-tudományos forradalom során kiteljesedhettek, s mára az emberiség életét alapjaiban megváltoztatták, létét veszélyesebbé és átláthatatlanabbá tették.

Az emberiség történelme folyamán roppant birodalmak és óriási hatalmak keletkeztek és hullottak szét, államformák és rendszerek váltották egymást, eszmék íveltek fel, majd kiürülve alámerültek, más eszméknek adták át helyüket. Változtak az ember létformái, de alaptevékenysége megmaradt. Mintha az első teremtő mozdulat törvénnyé vált volna és azóta is érvényes lenne! Fennmaradása érdekében az emberiség termékeket állít elő. Vagy így pontosíthatnánk: a természeti törvények ismeretében és tudományos-alkotói képességei birtokában termel. Tevékenységét a műszaki fejlődés és a technológiák tökéletesedése végtelenül gazdaggá, már-már áttekinthetetlenné tette. Az emberi lét ezáltal roppant bonyolult lett, a kezdeti alaphelyzet, ember-eszköz-termék viszonya pedig a felismerhetetlenségig megváltozott. Az egykori szakócának vagy kőbaltának ma talán atombomba lehetne a neve. S az egyiptomi csillagászok kezdetleges körzőjéé – lézersugár. Az ókori filozófusok, tudósok (Eukleidész, Archimédesz) „szakmája” pedig talán géntudomány. Egyetemes ismereteink ma szinte végtelenek, tudásunk áttekinthetetlen, a tudományos-műszaki-technológiai tudat a világűrt kutatja, termékei a kozmoszt tapogatják, szerkezetei a Marson nézelődnek, és a Holdon ember járt. Az út vége a végtelenbe vész. Ennek az útnak azonban van egy alapminősége, mely egyben bizonyosság is: az ember fizikai és szellemi munkája révén, tudományos ismeretei segítségével termékeket állít elő, hogy bebiztosítsa földi létét és kinyilvánítsa a természeti erők felhasználására törő akaratát.

A kreatika elmélete tehát eleve technológiai fogantatású, létközpontú, ezért (feltételezhetően) általános érvényű! Békés professzor fél évszázados tudományos-műszaki munkássága során azon felismerésre jutott, hogy minden alkotómunka eredménye – termék! Nem csak a fizikai munkáé, hanem a szellemi-alkotói tevékenységé is! Közhely, hogy a technikai eredmények a természeti törvények tudása és alkalmazása révén születnek. A természet csak esetenként „alkot”, villámcsapás által tüzet gyújt, furcsa sziklaalakzatokat, művészinek látszó formákat hozhat létre, értelmesnek tűnő folyamatokat indíthat el, úgy tesz, mintha teremtene. Mindez a véletlen műve, bár akár „terméknek” is nevezhető. Igazából az ember termel, ezért a kreatika nem természeti szabályszerűség, hanem az emberi tevékenység törvénye. A kőmalomtól az esztergapadig, majd az automatikus rendszerekig hosszú az út. Mondhatnánk: sok évezredes. A termék fogalma mellett az ismertetett elmélet másik fontos megfigyelése, hogy a megmunkálás, a termékgyártás során nem az anyag, a megmunkált anyag vagy a szerszám anyaga a döntő, bár az is végtelenül fontos, hanem a viszonyuk és kölcsönhatásuk, a köztük létrejövő mozgás. Az a mozgás, amelyet a kreatív ember kölcsönöz nekik, hogy a kívánt minőség, a termék előálljon. A munka mozzanata az az emberi tett és erő, amely az anyagok kölcsönviszonyát mozgásba hozza, annak értelmet ad és értékteremtővé teszi. A természeti és társadalmi törvények a termék keletkezésének tudományos hátterét jelentik, a kreatika az emberi alkotókészség természetét vizsgálja. Tehát nem természeti-társadalmi tudomány, hanem emberi törvény! S a termék legyen kenyér, gépkocsi, könyv vagy festmény, fizikai vagy szellemi-mentális érték, a végeredmény minden esetben – termék! Olyan célirányos alkotókészség hozza létre a különböző korok színvonalán, amely egyben biológiai-mentális folyamatosságot jelent, megteremti az emberi létfenntartás tartalmát, benső törvényét, és az ember ösztöneiben, tudatában meghatározza tetteinek értelmét. A kreatika elmélete nyilvánvalóan technológiai fogantatású, de Békés professzor előadásában a teremtő tevékenység és alkotókészség minden területére alkalmazható.

Mi a kreatika lényege?

A szemlélet alaptétele, nevezetesen, hogy minden emberi munka eredménye termék, nagyfokú és mély értelmű absztrakció eredménye. Az elvontságot és bonyolultságot fokozza azon állítás, hogy a termékek a természeti törvények felhasználásával, ám objektívnek mondható emberi törvények, a kreatika törvényei szerint jönnek létre. Ezek a törvények maguk is a kreativitás, az alkotókészség termékének mondhatók, és elvontságukban felülmúlják a természeti törvényeket, csak az emberre, annak tevékenységére érvényesek és alkalmazhatók. S hogy miért „csak” most került sor megfogalmazásukra? Hiszen ezek a törvények mind ez ideig, az emberiség kb. kétmillió éves földi jelenléte során megnyilvánulhattak, érvényesek lehettek és hatottak, bár az emberben nem tudatosultak. Felismerésüknek nem voltak meg a lehetőségei, most értek meg rá a feltételek. Az elmélet megteremtője a Mengyelejev-táblázatra és Norbert Wienerre, a kibernetika tudományának megalapozójára hivatkozik. A természeti elemek rendjét rendszerbe foglaló Mengyelejev-táblázatnak megalkotása idején köztudottan voltak hiányzó részei, üres helyei, s az ezeket betöltő elemeket később fedezték fel. Norbert Wiener alapműve, a Cybernetics or Control and Communicationin the Animal and the Machina 1948-ban jelent meg a Wiley Kiadónál New Yorkban, szerzője a számítástudomány őse és alapítója lett általa. Míg a Mengyelejev-táblázat még természeti fogantatású, a kibernetika egészében emberi-logikai alkotás, a kettős számrendszer bevezetésével és alkalmazásával eleve teoretikus konstrukció, mentális emberi termék. Ilyen értelemben a kreatika elmélete mintegy törvényszerű következménye és késői utóda: alaptörvényei megfogalmazását és elméleti alkalmazását a modern matematikai módszerek tették lehetővé.

Nyilvánvaló tehát, hogy az elmélet, mély elvontsága, nagyfokú absztrakciója folytán tisztán szellemi konstrukció, mentális „termék”, amely az emberi alkotókészség és teremtő erő, az értéktermelés módszertanát kutatja. Az elméleti felismerések fokozatosan, Békés professzor több évtizedes munkája során álltak össze rendszerré, miközben a fémmegmunkálás technológiájának a tökéletesítésével foglalkozott. Az első kérdés – valamikor 1950-ben – így merült fel számára: miért éppen így állítunk elő termékeket és nem másképp?! A válasz fél évszázad múltán fogalmazódott meg a kreatika egzisztenciális törvényeiben. Az elmélet azonban már 1975-re nem csak megérlelődött, hanem a gyakorlatban is sikerrel alkalmazták: létrejött az ún. CAPP (Computer Aided Process Planning), a Best rendszer, az első olyan generatív jellegű, számítógépes rendszer, amellyel technológiai folyamatokat terveznek. Segítségével tervezték és készült el az 1971–75-ös évek legsikeresebb famegmunkáló gépe, az ES 2000 típus, amelyet a kreatika egzisztenciális törvényei alapján konstruáltak. A szakemberek azonban a sikeres módszer elméletére kevesebb figyelmet fordítottak, azonnal annak gyakorlati hasznosítására összpontosították figyelmüket, gyakran saját útjaikat járva, és kutatásaik során olyan eredményeket mutattak fel, amelyeket máshol már régen publikáltak. Pedig valójában maga az elmélet mint heurisztikai (újító) tény és érték a fontos, mint átfogó szemléletmód: minden gyakorlati eredmény tökéletesedő elméleti rendszeréből következik! Ennek okán, Békés professzort követve ily kérdéseket tehetünk fel: milyen gyakorlati haszna volt a gravitáció törvényének, amikor Isaac Newton (1643–1727) felfedezte és megformálta? Milyen praktikus értéket jelentett az elektromos indukció elve 1840-ben, amikor Michael Faraday (1791–1867) megfogalmazta? Ma ezek alaptörvények. A tanulságot a kreatika elmélete tudomásul veszi: a természeti (és társadalmi) törvények akkor is hatnak, ha nem tudunk róluk, ám felismerésükkel és törvénnyé fogalmazásukkal újabb lényeges haladást tesznek lehetővé. ĺgy növekszik a műszaki civilizáció épülete! A felhalmozódó ismereteket és egyre rendszerszerűbb tudást betetőző kreatika elnevezés 2000-ben keletkezett.

Ezek után nézzük törvényeit.

1. Formális törvények: minden termék tudásunk és tapasztalataink alapján jön létre, ám az emberi ismereteknek olyan törvényszerűségeik, mintegy belső rendjük van, amely objektív jelleggel és érvénnyel bír. A formális törvények alapján matematikailag leírhatjuk a folyamatokat. A leírás lényege: dekomponálja, részfeladatokra bontja a folyamatot, a részeket megoldja, majd ismét összegezi, szintetizálja.

2. Öröklődési törvények: ezek alapján hozzuk létre a termék a) formáját; b) méreteit; c) a részek kölcsönös viszonyát; d) a feladatok sorrendjét. Az öröklődési törvények olyan (filozofikus) gondolatot (is) sejtetnek, mintha a termék kívánt tulajdonságai valamilyen módon az eszközökben lennének, melyek létrehozzák, mintha a termék létrehozóinak génjeit „örökölné”.

3. Egzisztenciális törvények: ezek segítségével választja az ember számtalan lehetőség közül a számára legjobb megoldást. A sok lehetőségnek csak egy variánsa lehet. Az optimális megoldás céltörvényei: a) túlélés; b) max. hasznosság; c) takarékosság; d) természetvédelem.

Ezek a törvények a laikus számára nem könnyen érthetők és nehezen elképzelhetők. Az elmélet elsődlegesen a technológiai folyamatok tervezését szolgálta, a matematika és logika elveire épül, és természetszerűleg komoly elvontságot, absztrakciót testesít meg. Műszaki fogantatása révén a termék pontos leírását feltételezi. Általánosítható, filozófiai jellegű tanulságai csupán rövid ideje, mindössze néhány éve tudatosulnak. A megközelíthetőség és népszerűsítés érdekében alkotója 2003-ban megfogalmazta az elmélet általános jelentését és hitvallását, mintegy a kreatika credóját.

Kiindulópontja: a célszerűen tervezett dolgokat az emberi alkotókészség hozza létre. A kreatikát is. A kreatika olyan tudományos diszciplína, amely a termékek megalkotásának módszereivel és törvényeivel foglalkozik.

Tézisei:

Első tétel: Minden, ami véletlenül vagy tudatosan keletkezik, az termék. A termék lehet szellemi (mentális) vagy anyagi (materiális). Vannak emberi termékek és az élő vagy élettelen természet (véletlen) termékei.

Második tétel: A termékek tapasztalatok alapján jönnek létre, mely ismereteket az ember közmondások, tanulságok és törvények által fejez ki. Ezen törvények meghatározzák a folyamatokat és szerszámokat, amelyek a termék keletkezéséhez-megalkotásához szükségesek. A törvényeknek formájuk és tartalmuk van. A kreatika formális és öröklődési törvényei felelnek meg nekik. Lehetővé tesznek számtalan megoldást. Végül az a változat érvényesül, amelyet az ember az egzisztenciális törvények alapján választ. Ezeket az ember szabad akaratával hozza létre. A természet esetében a gének (öröklődés), a környezet vagy a véletlen dönt.

Harmadik tétel: A termék hasznossága szubjektív kategória. Az optimális, a legjobb megoldás a céltól, szempontoktól, az idő, hely, eszközök, terminusok feltételeitől, a személyiségtől (testi és lelki állapota, hangulata, éhsége vagy telítettsége, fáradtsága stb.), a termék szükségességétől (sürgősség, mennyiség), valamint a termékkel szembeni igénytől (költségek, tartósság, rendkívüliség – exkluzivitás) függnek.

Negyedik tétel: Az élet és az emberi szükségletek (a termékek) egyszerre, egy időben keletkeztek és keletkeznek. Az élőlények képesek alkalmazkodni, meglelni vagy létrehozni a számukra szükséges termékeket. Termékek előállítása nélkül az élet elpusztulna, alkotókészség híján lemaradna.

Ötödik tétel: Az élet egyedülálló és a világ egységes. A termékek előállításának hitvallása, a kreatika credója segít megérteni és felfogni az élet értelmét és a világ egységét. Megérteni az akció és reakció természeti törvényeit, a visszacsatolás elvét, az anyag és energia megmaradásának örök elvét, de az ember szabad akaratát és az univerzum elveit is.

A tételekből kiérezzük, hogy technológiai-műszaki alapokon szerveződő elmélettel állunk szemben, ám azt is sejtetik, hogy a kreatikát átfogó filozófiai-szellemi látásmóddá lehet és kell szélesíteni.

A kreatika értelme

Az elméletet aprópénzre váltani akarók így kérdeztek: mire jó, mi a haszna? A kételkedők, mert vannak, így kérdeznek: mi benne az új, a rendkívüli, hiszen mindez természetes?! Nem indokolatlan kérdések, az elmélet valóban magától értetődőnek tűnhet fel. Alighanem azért, mert az emberiség ösztönösen használja törvényeit, anélkül, hogy valaki megfogalmazta volna őket. Ahogy a természeti törvényekhez alkalmazkodott, tapasztalta, de elvüket nem ismerte. A gravitáció jelenségét tapasztalta anélkül, hogy a szabadesés képletét tudta volna, Archimédesz törvénye, az öröklődés törvényei örök időktől hatnak, az atom titka a görögök óta foglalkoztatja az emberiséget, s az atommag elmélete időnként korszakosan megújul. A természeti törvények az embertől függetlenül léteznek, és azáltal tudatosulnak benne, hogy felismeri és kreativitásával megfogalmazza őket. A kreatika, mint az emberi alkotás elmélete, abból indul ki, hogy a földi élet azon feltételekhez kötött, melyek közt keletkezett, s elpusztul, ha nem képes alkalmazkodni hozzájuk, kihal az emberiség, mint a dinoszauruszok. Már-már közhelyes állítás, ám valami döbbenetes összefüggés, bizonyos törvényszerű tény sejlik fel mögötte: az emberi élet princípiuma mélyén objektív kényszer, törvényszerű szükséglet rejtőzik. Valamiféle alig tudatosuló emberi életelv, minden tettünkre érvényes és vonatkoztatható, közös vonás, amelyet az emberi természet lényegének tekinthetünk. Meghatározza az emberiség tetteinek természetét, munkája célját, alkotóerői kifejtését és teremtő készségének irányát: értelmes emberi létét.

A kreatika elméletének merész lépése a megismerés útján, amikor az anyagi természetű (fizika) és szellemi (mentális) teljesítmények közös nevezőjét keresi és azonos törvényeiket fogalmazza. A siker csak mély absztrakció eredménye lehet. Olyan nagyfokú elvonatkoztatásé, amelyben megmutatkoznak és egy síkra kerülnek a dolgok és jelenségek lényegi jegyei. Bonyolult kérdéskör. Az ember fizikai és szellemi képességei szembeállíthatók, és ilyen jellegű teljesítményei különböznek. Mindkét képesség egy testben rejtőzik, mégis gyökeresen más! Már a kérdésfelvetés is kétkedésre ad okot: mint lehet azonos az esztergályos és a festő munkájának lényege? Mint vethető össze egy gép és egy regény megalkotása? A test és a lélek dualizmusáról régóta tud-beszél az emberiség. A kreatika úgy véli, hogy aligha létezik tisztán mentális, tehát szellemi termék. A gondolatot is ki kell fejezni – mondani vagy leírni, hogy teljesítmény, tehát termék legyen. És a mentális terméknek is meg kell felelnie a természeti törvényeknek. Minden terméknek van anyagi és szellemi összetevője.

Megmunkálógép és/vagy regény?! Nem könnyű közös nevezőre hozni őket. A kérdésben magam is inkább bizonytalan vagyok, tehát kételkedő. Azt is tudom azonban, hogy a szintézisre utaló jelek a korszerű irodalomtudományban is jelen vannak. A strukturalizmus és a szemiotika, később pedig a posztmodern elméletek kétségtelenül az írás technológiájának a szerkezeti törvényeit tanulmányozzák. Jacques Derrida dekonstrukciós elve szinte azonos a kreatika dekompozíciós törvényével. Ugyanúgy részekre bontja és összetevőire osztja a művet, mint Békés professzor a megtervezendő automatikus gépsor egységét. Mindkettő részleteiben vizsgálja a szerkezetet, hogy a részeket megismerve „összerakja” belőlük a művet.

Habár bizonytalanságom megmarad, folytatom a dolgok logikája szerint. Már jóval korábban, valamikor a nyolcvanas években vitáztunk arról, ami ma már kétségtelen, nevezetesen, hogy a könyv, bizony, áru és ipari termék. A bestsellerek, tévésorozatok és szappanoperák nyilvánvalóvá teszik, hogy ezek a „művek” sablonos részekből tevődnek össze, s nem csak a mögöttük álló, anyagi (termelő)erőket érezzük, hanem tartalmi elemeik – a történet – vonatkozásában a valóság építőelemeit-tégláit, szerkezetük LEGO-szerűségét is érzékeljük. Egy másik ide vágó felismerés: a műfajok léte s története. Miként lehetséges, hogy a nyelv végtelen sok lehetőségéből, a szavak és fogalmak ezreinek-tízezreinek halmazából az írásbeliség során már-már objektívnek mondható, kötött szerkezetek, zárt formák, műfajok alakultak ki, amelyek az idők során betartandó törvényként hatottak? Miként lehetséges, hogy néhány évezred alatt műfajok – eposz, zsoltár – váltak időszerűtlenné, és a társadalmi élet, az emberi lét változásával új műfajok – regény, lírai vers – keletkeztek? Mintha a termék-jelleg munkálna bennük, a fogyasztó emberiség szükséglete. Milyen objektív erő áll a műfajok mögött, milyen törvény mozgatja alakulásukat? Valóban valamiféle elemi életelv munkál mélyükön? A szobrász munkája egyszerre anyagi és szellemi: a műalkotást, a formát kemény és alaktalan anyagból bontja ki. Kézenfekvő, hogy anyaga befolyásolja műve – a termék – szellemi karakterét. A festő a művész szemével lát és átszellemülten érez, de anyaggal – festékkel, ecsettel, vászonnal – dolgozik, melyek megszabják lehetőségeit, és meghatározzák műve formáját és természetét.

Foghatja a fejét az író, a művész: a szellemi géniusznak befellegzett?! Lélekkel alkot, ám műve, munkájának terméke anyagi természetű? Művészegyénisége, sajátos mentális képességei valamilyen módon objektív materiális erőket szolgálnak? Az új technológiák más úton is befolyni látszanak a művészetekbe. Él és bontakozik valamiféle számítógépes költészet. A posztmodern happeningek anyagszerű megjelenési formái köztudottak. A művészi korszellem természetes anyagok szerkezetéből szólítana meg? Milyen szociológiai tapasztalatok és alkotói vagy tömeglélektani igények állnak e mögött?

Az elmélet elvontságáról, mélyen absztrakt természetéről már szóltunk: milyen ez a valóságban, hogyan képzeljük el? Egy neves történészt megkérdeztek a televízióban, miként lesz megírható az európai történelem? Válasza: Litvánia történetét például könnyű megírni a litván nemzet történelmeként, a népet ért események taglalásával. Ahhoz, hogy európai történelemként jelenjen meg, meg kell keresni azon jegyeit, elvont értékeit és általános jelenségeit, amelyek az európai kontextust jellemzik. Egyszóval: a litván történelmet egy mélyebb, elvont értelmezés összefüggéseiben kell vizsgálni. Más példa. Az üzletaszszony, aki egyébként irodalmi termékek – lapok, folyóiratok, könyvek – kiadásával és forgalmazásával foglalkozik, arra a kérdésre, hogy az irodalmi-szellemi termék hasonló feltételek mellett készül és jut-e el a fogyasztóhoz, mint más áru – ruha, cipő, kerékpár stb. –, igennel válaszolt. A marketing-szabályok mindenre általánosan érvényesek. A kreatika törvényei is az elvontság ezen fokán, mélyen absztrahált értelemben tudatosulnak, ahol a dolgok tulajdonságai és értéke azonos értelmet nyernek. A kreatika egyik tétele: minél általánosabb a törvény, annál kevesebb részletet tartalmaz, annál absztraktabb. Mintha ez a nagyfokú elvontság legújabb kori jelenség lenne. Egyrészt az információs robbanással függhet össze, a tények és valóságelemek roppantul megnövekedett tömegével. Másrészt viszont a számítástechnika már-már parttalan térhódításával. A memóriaegység – a gép agya – teljesítményének roppant mérete, a mikroelektronika, a chipek új technológiái, amelyek végtelen sok adatot, tényt és mozzanatot képesek rögzíteni, megőrizni és műveleteket végezni velük, minőségileg osztályozni és mennyiségileg elemezni, szétválasztani és összegezni – mindez már-már emberfeletti teljesítmény.

Az emberi alkotás törvényeinek megfogalmazása, rendszerezése hasonló a kibernetikához, sőt rokona. Mindkettő mentális szellemi termék. Ám míg a számítástechnika a matematikai mennyiségek elvonatkoztatott természetét és törvényeit vizsgálja, a kreatika tárgya és területe az ember élete: az alkotás alapjait, a teremtő erő működésének törvényeit rögzíti. Az ember világában létének alaptörvényeit. Milyen törvények irányítják életenergiáinkat? Mit, miért és hogyan teszünk? Döbbenetes és mély értelmű a gondolat, hogy a szellemi alkotókészség, a kreativitás mélyén anyagias léterők és elemi szükségletek határozzák meg a minőségeket. S hasonló, hogy az ősember óta a civilizációs törekvések folyamatosan hasonló vagy azonos értelműek, bár formái és méretei változnak. Nem alacsonyítja le az emberi teremtőerőt, hogy minden eredménye termék, csak – talán – érthetőbbé teszi és egységesíti, de meg is emeli: az ember teremtő létének erejét és alkotó lényegét hangsúlyozza, mely objektív érvényű és már-már isteni méretű. I. Belejkaničot idézhetjük, aki Teológia és technológia című művében így ír: „Az ember Isten képe, s Isten az, aki teremt, aki tevékeny. A keresztény isten tehát abszolút értelemben Technológus, mert alkotó... Miután, mint említettük, az embert Isten képére, a teremtő Isten hasonmásaként teremtették, az ember is technológus. Közben, Istenhez hasonlóan, alkotásaiban abszolút szabad. De az ember szabadsága mellett a felelősségtudat is osztályrésze, mellyel termékenységének és teremtő képességeinek tartozik.”

A kreatika jövője

Szakmai jelentősége mellett a kreatika a bölcseleti gondolkodás sajátos módszerét és új szempontjait kínálja. Talán éppen a jelenkori gazdasági és műszaki valóság áttekintésének filozófiai alapjait adhatja. A fizikai és mentális minőségeket nem választja szét, egységükben látja őket, és hátterükben a közös alkotó képességet, a teremtő energiát és annak léttörvényeit, amelyek létrehozzák az élethez szükséges értékeket. (Nádas Péter a tévében arra a kérdésre, mit jelent számára isten, valahogy így válaszolt: nem az alakot öltött és megszemélyesítetten elfogadott lényt, akit általában tisztelünk, hanem valamiféle teremtő erőt!) Békés professzor gyakran idézi Bertrand Russelt: „A legtöbb ember inkább meghalna, mint hogy gondolkodjon, s a valóságban ez így is van.” A kreatika a mai elgépiesedés, a megszokott közéleti sémák és fogalmi sablonok, a szellemi elsekélyesedés és gondolatszegénység korában az alaposabb megismerésre és mélyebb gondolkodásra, az analizáló kedvre és az életben való alkotó szellemi jelenlétre hívja fel a figyelmet. Figyelemreméltó azon tanulsága is, miszerint az igazság felismeréséhez nagyobb elvonatkoztatás, mélyebb absztrakció szükséges. Minél bonyolultabb és átláthatatlanabb a valóság, a tények és jelenségek végtelen sokasága folytán minél áttekinthetetlenebb, annál elvontabbak a szövevény csomópontjai, az áttekinthetetlen dzsungel tisztásai és ösvényei, azok a logikai fókuszok, amelyekben felvillan a dolgok lényege és a tájékozódás iránya felé mutat.

A kreatika alapigazságai néha túl egyszerűnek tűnhetnek fel. Amikor egyik alapvető axiómáját halljuk: „Hasonló termékeket hasonló körülmények között hasonlóan hozunk létre”, mondhatnánk: ez magától értetődik! De mihelyt mélyebben belegondolunk, az állítás mélyén megsejtjük a törvényt. Az elemi és céltudatosnak tűnő erő, amely bennünk – ösztöneinkben, érzékeinkben és tudatunkban – rejtőzik, összefügg emberi létünkkel, és meghatározza tevékenységünket. Mintegy létünk benső értelmét adja, munkánk céltudatosságát jelenti, és kényszerít, hogy érdekeink érvényesítése érdekében a legmegfelelőbben cselekedjünk! Nem, nem a természet vélt célszerűsége ez már, sem a valóság törvényeinek „értelmes” léte, hanem olyan roppant s talán megismerhetetlen benső erő (ösztön, szükséglet, késztetés), amely az emberiség önfenntartására törekszik. És ez indokolja a tudományos szeminárium említett ajánlását is, hogy a kreatika elmélete a széleskörűen vett tanítási-művelődési programok anyaga és témája legyen a legkisebb kortól az egyetemig. Békés professzor is ilyen értelemben állítja, hogy az elméletről való mai tudásunk és ismereteink csak a jéghegy csúcsát jelentik, mely alatt a mélyben más összefüggések, tények és törvények rejtőznek, és felfedezésre, feltárásra, további fejlesztésre várnak.

A kreatika ma: „a folyamatok (a termékek létrehozásának) matematikai tervezése” (Békés). Befejezésül egy korábbi, hozzá intézett levelemből idézek: „Tehát: adjunk új méreteket technológiai tapasztalatainknak, módszereinknek, ismereteinknek! Mintegy más valóságszintre emelve szemléljük őket. Mely szerint: minden ember által előállított tárgy vagy dolog – termék! Ebben a – filozófiai – értelemben a termék szó olyan fogalommá válik, amely elvont szellemi jelenség, filozófiai magánvaló! Hasonló a (dialektikus) materializmus anyag-fogalmához. Ebben a matéria nem valós, megfogható s így létező dolog, hanem fogalom, bár objektív fogalom! Nem a gyakorlati használatban létezik, hanem a gondolkodás által alkalmazott elvontság szintjén. Ez lenne a termék-elmélet új mérete, szintje?! Itt látom annak lehetőségét, hogy az elméletet – gyakorlati érvényén túl – filozófiai értelemben lehetne továbbfejleszteni és elvont törvényekkel alátámasztani!”