Glaukoma Tour 2001

Pozsony. Nem tartják megfelelőnek a szakértők a zöldhályog (glaukóma) diagnosztizálását. Pedig korszerű módszerrel, a szem recehártyájának tomográfos vizsgálatával már két évvel a gyakran vaksághoz vezető súlyos szembetegség kialakulása előtt is felismerhetik a veszélyt.

Pozsony. Nem tartják megfelelőnek a szakértők a zöldhályog (glaukóma) diagnosztizálását. Pedig korszerű módszerrel, a szem recehártyájának tomográfos vizsgálatával már két évvel a gyakran vaksághoz vezető súlyos szembetegség kialakulása előtt is felismerhetik a veszélyt. Még decemberben is lehetőségük lesz az orvosoknak és a betegeknek, hogy Szlovákia több szemészeti klinikáján (Pozsony, Galánta, Trencsén, Nyitra, Besztercebánya, Zsolna, Túrócszentmárton, Rózsahegy, Poprád, Kassa, Eperjes, Nagymihály) kipróbálják a korszerű műszert. A Glaukoma Tour 2001 akció célja a szembetegség korai felismerése mellett az illetékesek, de a lakosság figyelmének felkeltése. „A zöldhályogként ismert betegség a szemidegeket támadja anélkül, hogy fájdalmat okozna. Bár elsősorban a felnőttek betegsége, néha gyerekeknél is előfordul” – ismertette a glaukóma jellemzőit lapunkkal Andrej Černák profeszszor, a hazai ophthalmologiai társaság elnöke A statisztikák szerint a zöldhályog a 40 éves kor feletti lakosság 2–4 százalékánál, Európában minden tizenkétezredik, a roma népességnél azonban gyakrabban, minden nyolcszázadik gyermeknél fordul elő. A rövidlátók, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők a legveszélyeztetettebbek, illetve a barnább bőrűek is veszély fenyegeti. (erf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?