<p>A 2014-ben megválasztott új államfő nem lehet pártjelölt, de apolitikus sem, vélekedett Ivan Gašparovič köztársasági elnök.</p>
Gašparovič: az új elnök nem lehet apolitikus
Pozsony |
„Vannak, akik azt mondják, a köztársasági elnök nem kötődhet párthoz – természetesen nem. De az elnök nem lehet apolitikus sem” – mondta az államfő a SITA hírügynökségnek. „Minden állampolgárnak vannak bizonyos elképzelései az életéről, és arról, hogyan kellene az államnak működni, így apolitikus hozzáállás lényegében nem létezik” – mondta. Gašparovič önmagát pártoktól független jelöltnek tartja, annak ellenére, hogy 2009-ben egy smeres pártrendezvényen felszólalva azt mondta, a Smer tagjának érzi magát. Ezzel azonban állítása szerint csak azt akarta kifejezni, hogy egyetért a párt szociális irányultságával. „Az elnöknek határozott vízióval kell rendelkezni az országról, a külkapcsolatokról, és főként a szociális kérdésekről” – üzente utódának a már újra nem választható államfő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.