Gašparovič aláírta az állampolgársági törvény módosítását

Pozsony |

<p>Ivan Gašparovič szlovák államfő hétfőn aláírta a módosított állampolgársági törvényt. A pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.</p>

Szlovákia ezt a jogszabályt az Országgyűlésnek a magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére válaszul fogadta el. Pozsony szerint a magyar állampolgárságról szóló törvény, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot, nemzetbiztonsági kockázatot jelet Szlovákia számára. A szlovák jogszabály módosításával ezt szeretnék kiküszöbölni.
A szlovák állampolgársági törvény módosítását a három koalíciós párt és az ellenzéki kereszténydemokraták szavazták meg. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) elutasította. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd nem vettek részt a szavazáson.
A módosított szlovák állampolgársági törvény július 17-én lép életbe. A pozsonyi parlament 1992-ben, még a csehszlovák állam idején ezen a napon fogadta el a függetlenségi nyilatkozatot, amely az első hivatalos lépés volt az önálló Szlovákia megalakulásához.
Miroslav Lajčák külügyminiszter kijelentette, hogy a szlovákhoz hasonló állampolgársági törvénye jelenleg 11 európai államnak van, köztük a szomszédos Csehországnak, Ausztriának, illetve Szlovéniának.
Az MKP jelezte: mérlegeli, hogy a szlovák alkotmánybíróság elé viszi az ügyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?