Gašpar szerint szabályosan járt el az autó után lövöldöző rendőr

Pozsony |

<p>Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány sajnálja az ártatlan fiatalt, aki életét vesztette, de szerinte a lövést leadó rendőr szabályosan járt el.</p>

A rendőr három figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, ezt követően adott le még egy lövést, mellyel megpróbálta megállítani a menekülő autóst.

Tibor Gašpar elmondta azt is, hogy a rendőrségen belül vizsgálatot indítanak, felléphettek volna-e a rendőrök másképp, hogy elkerüljék a tragédiát. Hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a rendőrök nem fejetlenül lövöldöztek, a fegyver használata szükséges volt. A rendőrök ráadásul a sötétített ablakok miatt nem látták, hányan ülnek a menekülő az autóban.

Gašpar elmondása szerint az autóban ülők a 19 éves sofőr túszaivá váltak - többször felszólították, hogy álljon meg a rendőröknek, de ő ezt nem tette meg. A sofőr nem volt ismeretlen a rendőrök számára, háromszor elfogták, ahogy jogosítvány nélkül vezet, egy alkalommal pedig elítélték, mert köztisztviselőre támadt.

A szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt üldözésben egy 17 éves fiatal vesztette életét, részletek itt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?