Gál Tamás: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ötven embernek játsszunk”

hégli gál

Szigorú feltételek mellett ugyan, de újra megnyithatják kapuikat a színházak. A Komáromi Jókai Színház és az Ifjú Szivek Táncszínház is megérezte a világjárvány hatásait, de a helyzethez képest optimistán állnak a 2022-es év elé.

Az Új Szó-stúdió 10. részének vendége Hégli Dusan koreográfus, rendező, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója és Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója volt.

Az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője, Hégli Dusan szerint a társulat készen áll arra, hogy ismét nézők előtt lépjen színpadra. Hégli  hozzátette: április elejéig felújítási munkálatok zajlanak a társulat székhelyén, de a táncszínház tevékeny, január 21-én például Autentika című előadásukkal Budapesten lépnek fel.

Ötven embernek nem játszhatunk, mert az teljes ráfizetés, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak” – fogalmazott a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Gál Tamás, aki egyben kiemelte: amellett, hogy alacsony az intézmény költségvetése, a társulat is túlterhelt, hiszen a próbafolyamat nem szünetelt a járványidőszak alatt sem. Gál kilátásba helyezte, hogy amennyiben ismét szüneteltetni kell a közönség előtti játékot, elképzelhetőnek tartja, hogy nem hirdetnek következő évadot. Az igazgató ezt az elmúlt időszak okozta kimerültséggel és a behozhatatlan veszteséggel magyarázta. Ugyanakkor kiemelte, reményei szerint nagyjából három hét múlva már közönség előtt állhatnak színpadra a Jókai színészei.

Az Ifjú Szivek Táncszínház több előadást is előkészített, jelenleg az utolsó simításokat végzik a produkciókon. Hégli Dusan elmondása szerint az elmúlt időben nagyjából 16 fellépést kellett lemondaniuk, ezek újraszervezése szintén zajlik. Emellett Hégli elmondta, technikailag is készültek arra, hogy előadásaikat a képernyőn is színvonalas produkció formájában tudják bemutatni, ha ismételten zárlat alá kerülne az ország.

Törvénymódosítással a „kultúrmaffia” ellen

A szlovákiai nemzetiségi kultúra szempontjából a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) megkerülhetetlen intézmény. Az alapot érintő törvénymódosító javaslatot Gyimesi György (OĽaNO) terjesztette a parlament elé. Hégli Dusan értetlenül áll a módosítás előtt – úgy véli a járványhelyzet mellett ez a tényező is közrejátszott abban, hogy késik a pályázati pénzek kifizetése. Alena Kotvanová a KKA igazgatója lapunknak korábban elmondta: szeretné, ha január végéig már kiírnák az első pályázati felhívásokat.

Az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója Gyimesi korábban megfogalmazott kritikájára is reagált.

A rendszerváltás óta a szlovák kormány részéről olyan hazug és nemtelen vádaskodás, mint amilyen a kormánypárt egyik képviselője folytatott a magyar kisebbség abszolút prominens művészeivel szemben, még nem történt meg” – fogalmazott Hégli, aki kiemelte azt is, problémát lát abban, hogy úgy döntenek a kulturális szférát érintő kérdésekben, hogy azokról nem kérik ki a területen működő személyek véleményét.

Gál Tamás Gyimesi kritikájára reagálva hozzátette: a kulturális élet már azelőtt is működött, hogy létrejött volna a KKA. „Amikor úgy fogalmaz (Gyimesi György, szerk. megj.), hogy kulturális maffia, akkor igen, ezt a »maffiát« a tudás és a szakértelem tartja össze, nem valamilyen politikai irányzat” – szögezte le a Komáromi Jókai Színház igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?