Fulladozik a hazai tejipar?

MIKLÓSI PÉTER

Ha nem tekinti tolakodásnak, rákérdezek: ön mit reggelizett ma?

Még a nagymamámtól örökölt családi szokás szerint tejjel, tejeskávéval kezdem a napot, és gyakran eszem hozzá sajtot is.

A tejipar szemszögéből, ha nem is általánosíthatóan, de ez a jó hír. A rossz hír viszont, hogy Szlovákiában a tejtermelés a mezőgazdaság mostohasorba züllesztett ágazata. Sőt, az érintettek közül többen katasztrófahelyzetet emlegetnek!

De nem azért, mert a hazai tejtermelő ágazat szakemberei elfelejtették volna a minőségi tejtermelés titkait, hanem mert az országban évek óta egyre kevesebb tej fogy. Az élelmiszeriparnak ezt a fontos területét ugyanis annak teljességében, tehát a termelő, a feldolgozó, a kereskedő és a vásárló láncolatának összefüggéseiben kell látni. Ahogyan azt is, hogy Szlovákia 2004-ben, az Európai Unióba való belépésünk időpontjában – az előző három esztendő adatai alapján – egymilliárd 45 millió liter évenkénti tejkvótát kapott, amellyel azonban már az első időszakban is csak hetvenöt százalékban tudtunk élni, s azóta sem teljesítettük soha a nekünk ajánlott tejkvótát. Sőt, folyamatosan csökken az ország tejtermelésének mennyisége. Természetesen, ehhez a lakosság tejfogyasztásának mérséklődése is hozzájárul, bár a tények mélyebb és a tejtermelés egészét befolyásoló okait főképpen a hazai szarvasmarha-tenyésztés leépítésében tanácsos keresni. Az ágazatba újonnan belépő üzemtulajdonosok ugyanis az állattenyésztést tartják a legkritikusabb gondnak: a bérköltségek magasak, a tej felvásárlási ára viszont már-már megalázóan alacsony. És egy vállalkozó, érthetően, nem szívesen termel eleve veszteségesen.

A szlovákiai tejipar hanyatlásában a multinacionális üzletláncok felelőssége is gyakran szóba jön.

Nyilván azért, mert saját szűken vett árpolitikájuk valóban jelentősen rontja a tejfeldolgozók különben sem könnyű helyzetét. A kereskedelmi láncok alapvetően a legolcsóbb beszállítóktól veszik át a friss tejet és a tejtermékeket, noha tüzetesebben szemlélve azt szinte sohasem tudni, hogy egy-egy üzletlánc számára voltaképpen mi az olcsó, illetve mennyi hasznot kíván belőle kitermelni. Ez is az egyik oka, hogy a hazai tej eléggé kiszorult az egyes üzletláncok szlovákiai boltjaiból, amely így jelentős arányban exportra megy, ahol földolgozzák és már kész tejtermékként kerül vissza bevásárlóközpontjainkba.

Kinek jó ez?

Végső soron senkinek. Ráadásul Szlovákiában mind a mai napig a szükségesnél több a kisebb-nagyobb feldolgozó üzem, amelyek így – a kívántnál kisebb piaci kereslet miatt – ritkán működnek teljes kapacitással. Viszont éppen a napi gondjaik miatt növekednek a rezsiköltségeik, s ennek nemegyszer velejárója, hogy a friss nyers tej hazai beszállítóinak csak rövidebb-hosszabb késedelemmel tudnak fizetni. Szemben a tej iránt érdeklődő külföldi kereskedővel, aki egyrészt azonnal, másrészt többnyire jobban is fizet.

Bár fogyasztókként azért mi is ludasak vagyunk ezért a mizériáért, hiszen már-már egészségtelenül kevés friss tejet, illetve tejterméket fogyasztunk. Míg a szocializmusban ez az adat évente 253 kilogramm volt fejenként, mostanában ennek a mennyiségnek talán a felénél sem tartunk. Igaz, a nosztalgiázók tudják: akkoriban két korona volt a tej literje, így hát pazaroltuk is szemrebbenés nélkül...

Annak idején teljesen más volt a támogatáspolitika, noha azokban az időkben sem közvetlenül az olcsó tejet támogatták, hanem főleg az állattartást, illetve a takarmánynövényeket. Emellett egészen másak voltak a tej előállítási költségei vagy akár az adórendszer. Az emberek, érthetően, manapság is a jutányosabb áron megvásárolható árut keresik, így az olcsóbb tejet is. De például a másfél százalékos friss tej még kedvezményes árakon is ötven cent körül mozog; általában azonban mind a dobozos, mind a zacskós tej jóval drágább. A tárgyilagosság kedvéért idekívánkozik, hogy a tenyésztőktől, a termelőktől átvett teljes zsírtartalmú és belértékű nyers tejért a feldolgozók az utóbbi évek szebb napjaiban is csak 32 centet fizettek literenként, ami jelenleg 20-22 centre zsugorodott. Mint ahogy az is igaz, hogy a fogyasztók napi bevásárlásaiban a tej bizony drága árucikk, a sajt pedig sokak számára egyenesen luxus.

Ugyanakkor úton-útfélen az egészséges és változatos táplálkozás fontosságát, előnyeit ragozza, aki ebben a kérdésben illetékes. És ha – a tejérzékenyeken kívül – szinte mindenki számára valóban javallott a rendszeres tejfogyasztás, akkor az állam vajon miért nem támogatta/támogatja megfelelő összeggel?

Objektíven látni kell, legalábbis az elmúlt tíz évet tekintve, hogy 2004-ben – az EU-val előzőleg egyeztetett csatlakozási feltételek értelmében – a tejágazat közvetlen támogatási pozíciói gyökeresen megváltoztak. Az ország saját költségvetéséből és a Brüsszelben kapott jóváhagyással lehetett volna ugyan ilyen támogatásokat folyósítani, de a szlovákiai büdzsében erre nem akadt keret. Az Európai Unió idén kezdődött és 2020-ig terjedő pénzügyi időszakában viszont az uniós támogatáspolitika már nem célirányosan csak a tejre szól, hanem például a szarvasmarha-állományra. Sőt, 2015 tavaszától a régi tejkvótarendszer is megszűnt. Mindez jóval előnyösebb a korábbi gyakorlatnál, amikor Szlovákia a tejágazatban Ausztriával vagy Magyarországgal sem tudta érdemben felvenni a versenyt.

Hadd éljek másodjára is a bevált újságírózsargonnal: a jó hír, hogy változhat a honi támogatáspolitika szerkezete; a rossz hír, hogy még Stanislav Becík állt a mezőgazdasági szaktárca élén, amikor hat-hét éve kijelentette: Szlovákiában több az antitejivó, mint az antialkoholista. Magyarán, több sört-bort iszunk, mint tejet...

Ez szó szerint igaz, hiszen a tej nálunk nemcsak az ára miatt játszik alárendelt szerepet a helyes táplálkozásban. Ez azért aligha pótolható mulasztás, mert az emberek zöme felnőttként is megőrzi gyermekkori szokásait. Mifelénk a lakosság kevés vagy annál is kevesebb tejet, tejterméket fogyaszt.

Mentőtisztektől, balesetsebészektől hallani: ha egy gyerek manapság leesik a bicikliről, akkor nem is a csuklója törik el, hanem nemegynek rögtön a kulcscsontja. Nyilván pont a tejben meglévő kalcium hiányában!

Szlovákiában nem is olyan régen, a tejivási szokásokat népszerűsítendő, bevezettek egy ígéretes iskolaprogramot. Azok az iskolák és termelők, amelyek, illetve akik bekapcsolódtak ebbe a kezdeményezésbe – a szülői hozzájárulás után és a pontos gyerekszámra lebontva –, támogatást kaptak. Végül ez az elképzelés sem működött igazán, pedig még az Európai Unió is támogatta. Sem a pedagógusok, sem a szülők nem szorgalmazták meggyőződéssel. Így, akárcsak a gyümölcs- és zöldségprogram, országosan ez a kezdeményezés is füstbe ment.

Pedig gyakran hallani, hogy az egy főre eső tej- és tejtermékfogyasztásnak évenként 220 kilogrammban kellene állandósulnia.

Ettől bizony messze járunk. A szlovákiai átlagfogyasztás kereken száz kilóval kevesebb, éspedig a csecsemőtől az aggastyánig a teljes összlakosságot tekintve.

A tejipar csatát vesztett a különféle édesített üdítőkkel szemben?

Sajnos, igen. Pedig az emberi szervezet napi kalciumszükségletének 50-55 százalékát épp a tejből nyeri. És ez csupán egy a tejfogyasztást szorgalmazó érvek közül.

Ön miként látja: a gondokkal küszködő tejágazatnak, lamentálás helyett, nem kellene „ellentámadásba” lendülnie, hogy visszanyerje a napi tejfogyasztást elhanyagoló lakosságot?

Ebben nyilván igaza van, egyelőre azonban nincs megfelelő társadalmi fórum, ahol erről tárgyilagos és így a széles körű nyilvánosság figyelmét is lekötő szakmai vitát lehetne kezdeményezni. Vagy közművelődési programokat kezdeményezni. Talán a tejtermelők és a tejföldolgozók szövetségei által a közelmúltban felújított Tejalap tehetné meg ebben az első határozott lépéseket. És az iskolákba, a háztartásokba hiteles érveket felhozó propagációs anyagokat lenne jó eljuttatni, Dél-Szlovákiában természetesen magyar nyelven is.

Persze, nem csupán a tejfogyasztás népszerűsítése lényeges, hiszen a minőség sem másodlagos. Olykor-olykor, úgymond, se íze, se bűze annak, amit valaki hamarjában megvásárol…

Én is egyenesen válaszolok: az élelmiszeriparnak ebben az ágazatában sem egyformán jó, netán annál is kiválóbb az összes árucikk. Ahogy sok múlhat a vásárlók tapasztalatain is. A saját fogyasztói, egyben háziasszonyi tapasztalataim alapján akár el is mondhatom, hogy például a 0,5 százalékos zsírtartalmú dobozos tejet sohasem vásárolom, mert sem friss tejként, sem főzelékbe adagolva nem ajánlhatom őszinte szívvel. Szerintem a félzsíros tej az, ami minőségileg már fenntartások nélkül elfogadható, legyen szó a kevésbé forgalmazott zacskós vagy az ultrahőkezeléssel tartósított dobozos kiszerelésű tejről. Ennek egyik előfeltétele, hogy a hazai állattartók – már akik még foglalkoznak az ágazatnak ezzel az ínséges szakterületével – nagy szakértelemmel termelik és gondos figyelemmel szállítják a tejüzemeknek a nyers tehéntejet.

Apropó, tehéntej! A közbeszédben nemegyszer fölmerül, hogy a „friss” dobozos tej javának alapanyaga tejpor...

Őszintén mondhatom, hogy a belföldi tejüzemeket látogatva sohasem láttam tejport hígítani a mindennapi fogyasztásra szánt dobozos tej előállításához.

Az szintén gyakori szidalom, hogy tőlünk nyugatabbra nemcsak a tejtermékek minősége, hanem azok ára is kedvezőbb.

Nem hinném, hogy a hazai tejtermékek minőségét érintő kifogások eleve általánosíthatók, hiszen jó helyzetismereteim alapján bízom a szlovákiai gazdák, illetve a tejüzemek dolgozóinak szaktudásában és igyekezetében. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy-egy kiemelten kiszemelt termék minősége Nyugaton esetleg ne lehetne jobb valamivel. Mint ahogy az is természetes, hogy ami nálunk olcsóbb, az amott drágább lehet, és ez persze fordítva is lehetséges. Amiben viszont valóban különbség van, az a tejágazatban dolgozók megbecsülése. Részint a hazai tejüzemek külföldi tulajdonosai, részint a hazai mezőgazdasági szaktárca részéről; bár ez nemcsak a tejipart érintő és egyben huzamosabb ideje húzódó panasz. Bizonyságképpen elég pusztán számba venni, hogy a szlovákiai boltokban, elsősorban az üzletláncok polcain, milyen arányban találni csalhatatlanul belföldi terméket. És folytatható a sor az üzletláncok árképzési gyakorlatával, az itteni gazdákkal szembeni fölényeskedéssel és a beszállítás újabb meg újabb szekatúráival.

Mégis van-e, lesz-e annyi erő a tejágazatban, hogy nehéz helyzetében is érvényesítse érdekeit? Különösen annak fényében, hogy az élelmiszerek világjárók lettek, mint évtizedekkel ezelőtt Hanzelka és Zikmund!

Ha a 2020-ig előirányzott uniós támogatási időszakban az állattenyésztés és a növénytermesztés megkapja az őt objektíven megillető anyagi segítséget, akkor igen. Mert akkor valós esély lesz arra is, hogy az élelmiszeripar, a vidékfejlesztési program keretében, legalább 75 százalékban garantáltan hazai terméket tudjon feldolgozni és a hazai boltokban azt kínálni.

Ha már a reggelivel kezdtük, mit fog vacsorázni az agrárkamara elnök asszonya?

Korai a kérdés, hiszen délelőtt beszélgetünk. Bár úgy sejtem, valamilyen formában joghurt is lesz benne.