Füle szerint felesleges

Pozsony. „Felesleges az egész” – nyilatkozta az államfő szóvivője az Új Szónak a köztársasági elnöki iroda által Aleš Krátky újságíró ellen indított perről. Ján Füle, az újságíró-szindikátus volt vezetője nem titkolta: Krátkynak az államfő májusi országértékelő jelentéséről írt jegyzete erősen bulvárjellegű.

Pozsony. „Felesleges az egész” – nyilatkozta az államfő szóvivője az Új Szónak a köztársasági elnöki iroda által Aleš Krátky újságíró ellen indított perről. Ján Füle, az újságíró-szindikátus volt vezetője nem titkolta: Krátkynak az államfő májusi országértékelő jelentéséről írt jegyzete erősen bulvárjellegű. „Mindezek ellenére szükséges valamilyen megoldást találni” – fogalmazott a szóvivő, megjegyezve: kollégáival javaslatot dolgoztak ki, amelyet az elnök elé terjesztenek. Erről egyelőre semmi közelebbit nem volt hajlandó elárulni: „Jövő héten minden kiderül” – hangsúlyozta Füle. Krátky a szóban forgó írásában hisztérikus öregemberként jellemezte az államfőt, mire az feljelentette egy, még a kommunista időkben született törvényre hivatkozva, amely megtiltja a köztársasági elnök sértegetését. „Nem titkolom véleményemet az elnök előtt” – mondta az Új Szónak Ján Füle, megjegyezve: az ügyet nem feltétlenül kell bíróságon megoldani. (szge)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?