FOTÓK: A felvágott árán háborodtak fel a szlovákiai vásárlók – ez nem infláció, ez rablás!

f

A drágulás, amelynek már néhány hónapja szemtanúi vagyunk, egyre inkább kétségbe ejti a vásárlókat. Most azzal találkoztak, hogy egy termék ára pár nap alatt 65 százalékkal emelkedett…

A pluska.sk figyelmét erre egy nagytapolcsányi férfi hívta fel, aki egy kiló felvágottért április 10-én nyolc eurót fizetett. Két héttel később azonban ugyanabban az üzletben, ugyanazért a mennyiségért már 13 euró 24 centet talált a számlán, ami 65 százalékos áremelkedés. Bizonyítékként egy fotót is közzétett, amelyhez azt írta: „Ez nem infláció, ez rablás”.

A bejegyzés alatt sokan hasonló „élményekről” számoltak be. „Minden emelkedik, és nem egy vagy két centtel. 500 grammos pulykaszív – a csomagoláson áthúzott ára, 1,59 euró… az árcédula sehol… meglepetés a pénztárnál 2,29 euró!” – írta egy hasonlóan felháborodott vásárló.

Egy másik kommentelő a Jednota élelmiszerüzletben hökkent meg: „Nem felejtem el, mikor az ünnepek előtt a Jednotában vettem virslit, nem figyeltem az árát, mivel mindig öt euró volt. Most 11 euró, mindjárt visszatettem” – tette hozzá.

A pluska.sk a Jednota élelmiszerüzletet is megkereste ez ügyben, de egyelőre nem válaszoltak.

Fotók a galériában!

Galéria

(pluska.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?