Főnix PT = Libertate PT

Pozsony |

<div>Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár gyakorlatilag elismerte, a somorjai Libertate Polgári Társulás, amely tavaly decemberben 220 millió forintot kapott a magyar Miniszterelnökségtől, a Főnix PT munkáját folytatja. Azt azonban nem tudta egyértelműen elmondani, mit is tett tulajdonképpen a Főnix PT.</div><div>&nbsp;</div>

A Libertate a napokban a magyar Országgyűlésben is téma volt, az LMP-s Schmuck Erzsébet kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, miért támogat a Miniszterelnökség egy „kamuszervezetet” több százmillió forinttal. Semjén azt válaszolta, a Libertate háttérvizsgálatot követően, és mint ahogy azt korábban is megírtuk, egyedi elbírálás alapján kapott több mint 700 ezer eurónak megfelelő összeget a Miniszterelnökségtől. A támogatásról Semjén Zsolt és Potápi Árpád János hozott döntést. Potápi ezzel kapcsolatban a Pátria rádiónak adott interjút, melyben elmondta, a Libertate nem kamuszervezet, hanem a szlovákiai civilszervezetek között a magyar kormány nemzetpolitikai szövetségese, tulajdonképpeni stratégiai partnere, melyen keresztül a kormány nemzetpolitikai céljait valósítja meg. Elmondása szerint az ilyen társulásokon keresztül tudják a leggyorsabban kijuttatni a határon túli területekre a támogatásokat, illetve a Libertate ebből a pénzből tud majd szervezeteket, programokat, konferenciákat, rendezvényeket támogatni. Az államtitkár szerint a Főnix sem kamuszervezet volt, hasonló célt töltött be, mint a Libertate most, ám támogatása már tavaly megszűnt. „Ők valószínűleg tavaly kaptak utoljára pénzt, ezt a szerepet a Libertate fogja átvenni” – nyilatkozta. A 2016-ban alakult Libertate támogatásáról – amelyről Potápi is megjegyezte, nagy pénzről van szó – nem referenciáik alapján döntöttek, hiszen a szervezet ilyenekkel nem is rendelkezett. Az államtitkár szerint ugyanakkor ismerik a szervezet tagjait, és személyesen győződtek meg róla, hogy jó helyre megy a pénz, és a támogatást megfelelő módon megfelelő céllal használják fel. A Libertate vezetője Németh Róbert, Csallóközcsütörtök MKP-s alpolgármestere (a település vezetője Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke), tagja továbbá Nyilfa Péter is, aki párton kívüliként, de MKP-s színekben indult korábban a dunaszerdahelyi helyhatósági választásokon. „Jelenleg a Libertate PT tudja megvalósítani nemzetpolitikai céljainkat” – mondta Potápi, aki szerint, ha a társulás nem tud megfelelően elszámolni a pénzzel, vagy más célra fordítja a forrásokat, nem kap többé támogatást.  Előkerültek a Főnix reklámtárgyai A Főnix PT már elszámolt a támogatásával, az elszámolással kapcsolatban pedig a Miniszterelnökségnek nem volt kifogása – ugyanakkor korábban megírtuk, rengeteg a homályos részlet és a furcsaság benne. Király Zoltán, aki több, a Főnix tevékenységével kapcsolatos adatigénylést is benyújtott – és ezeket az átlátszó.hu portálon keresztül nyilvánosságra is hozta – legutóbb azt kérte a Miniszterelnökségtől, általános információk helyett mutasson be bizonyító erejű dokumentumokat arról, hogy a Főnix PT állítólagos, nemzettudatot erősítő rendezvényei valóban megvalósultak. Azt is szerette volna megtudni, hol és mikor voltak láthatók a Főnix óriásplakátjai, melyre a polgári társulás tetemes összeget fordított. A társulás szakmai beszámolója ugyanis konkrétumokat nem tartalmaz. A Miniszterelnökség ugyanakkor tényszerűen nem válaszolt Király Zoltán kérdésére, csupán egy fotót küldött, néhány reklámtárgyról a Főnix logójával. Az azonban nem derül ki, az ilyen reklámanyagok hogyan erősítik a szlovákiai magyarok nemzettudatát, hogyan ösztönzik őket arra, hogy gyermeküket anyanyelvükön taníttassák – tehát tulajdonképpen semmit sem tudni arról, a Főnix tulajdonképpen milyen módon teljesítette a vállalt feladatait. Állítólagos rendezvények Potápi a Pátriának azt mondta, márpedig a Főnix megvalósította céljait, erősítették a magyarság helyi, illetve regionális civil életét, identitását, ápolták nemzettudatát. Az államtitkár a rádióban ismét az állítólagos rendezvényekre, összejövetelekre, fórumokra hivatkozott – melyek megvalósulásáról azonban nincsenek elérhető információk. Forrásaink szerint ugyanakkor a Főnix-támogatás egy része az MKP büdzséjében landolhatott – ezt egyébként a párt és a társulás is tagadja. Potápi is azt mondta, biztos benne, hogy nincs szó burkolt pártfinanszírozásról, a Főnix rendben elszámolt. „Nagyon remélem, a Libertate nem tesz ilyet. Ha ilyet észlelünk, az összeget visszafizettetjük. Nem járulunk hozzá burkolt pártfinanszírozáshoz” – tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?