Folytatják küzdelmüket a jogfosztott felvidéki magyarok

Budapest |

<p>Folytatják küzdelmüket a szlovák állampolgárságuktól a magyar felvétele miatt megfosztott felvidéki magyarok, akik memorandummal kívánnak a szlovák kormányhoz fordulni a tervezett állampolgársági törvénymódosítás kapcsán.</p>

 Ezt az érintettek maguk mondták el szombaton Budapesten sajtótájékoztatón, amelyet Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével közösen tartottak. Szóltak a várható következményekről is azzal összefüggésben, hogy a szlovák Alkotmánybíróság a közelmúltban határozatlan időre elnapolta döntését az állampolgársági törvény ügyében.

    Lomnici Zoltán kiemelte: az Alkotmánybíróság döntése szomorú fordulatot jelentett a felvidéki jogfosztottak számára. Ezt a döntést korábban már három alkalommal megígérték - emlékeztetett. De most lehetetlen jogi helyzet alakult ki, amire már egész Európában figyelnek: az Európai Parlamentben (EP) is téma volt - tette hozzá.

    Az elnök szerint az EP és az Európa Tanács felelőssége megkerülhetetlen. Lomnici Zoltán kitért arra: a per, amelyet az EP ellen indított az ügyben, az érdemi vizsgálat szakaszába került, és van remény arra, hogy a petíciós bizottság ismét napirendre tűzi a kérdést.

    Az állampolgárságát elveszítő Kassai Gyula református lelkész köszönetét tolmácsolta a tanácsnak, hogy az elmúlt időszakban képviselték ügyüket, kiálltak mellettük. Ezt a küzdelmet és harcot egyedül lehetetlen megvívni - mutatott rá.

    Az eddigi lépések helyesek voltak, ugyanakkor ügyük most ismét a szlovák parlament és törvényhozás keretei közé kerül vissza - mondta.

    Úgy látta, a tervezett törvénymódosítás az ő helyzetükön nem fog változtatni, továbbra is cserben hagyja a Felvidéken élő magyarokat, fennmarad az ellentmondás, és a szabályozás jogfosztó jellege. Ezért memorandumot terveznek megfogalmazni, amiben rögzítenék azokat a szempontokat, amiket szerintük a módosítás megalkotásakor figyelembe kellene venni. Ezzel fogják a szlovák kormányt megkeresni, és a civil szféra, a parlamenti pártok és a magyar kabinet segítségében is reménykednek.

    A módosítás azoknak meghagyná az állampolgárságot, akik külföldi lakcímmel bírnak - emelte ki Kassai Gyula, aki számít arra, hogy akár a munkahelyét is elveszíti.

     A szintén jogfosztott Dolník Erzsébet hozzátette: a kiszivárgott hírek szerint akkor igényelhetnék vissza az állampolgárságot, ha Magyarországon állandó lakcímmel rendelkeznek. Ha a módosított törvény nem rendezi megfelelően a helyzetüket, és nem jelentkeznek be az idegenrendészeten, nincs engedélyük az ottani tartózkodásra, akkor kitoloncolják őket Szlovákiából. Ezt hogyan fogják megtenni? - tette fel a kérdést. Minden fórumon fel kell lépni és tiltakozni kell az ellen, ami Szlovákiában történik - rögzítette.

    A hamarosan 102. évét betöltő Tamás Ilonka arról beszélt, hogy a Felvidéken élők félnek, nem merik nyíltan vállalni azt, amit vállalniuk kellene. Ő amióta elveszítette egyik gyermekét, semmitől sem fél - mondta könnyeivel küszködve az idős asszony.

    Lánya, Tamás Judit hozzátette: Szlovákia ma nem jogállam. Ők azonban nem adják fel, folytatják a küzdelmet - hangsúlyozta. Hozzátette: remélik, hogy a magyar kormány odafigyel a felvidéki jogfosztott emberek problémáira, és szóba hozza a kétoldalú megbeszéléseken is ezt a kérdést.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?