Floridán van apartmanja az új szlovák rendőrfőkapitánynak

főrendőr
Pozsony |

Milan Lučanskýt, a belső ellenőrzés vezetőjét bízta meg Denisa Saková belügyminiszter a rendőri testület irányításával.

Lučanský múltja nem teljesen makulátlan, ugyanakkor a belügyminiszter azt állítja, minden vitás kérdésben tisztázta magát. Az ellenzék és a civilek szerint Milan Lučanský kinevezése rossz hír Szlovákia számára.


Denisa Saková (Smer) szerint tapasztalt szakember. „Amikor mások féltek, ő szembeszállt a szervezett bűnözéssel” – jelentette ki a belügyminiszter, utalva arra, hogy az olyan bűnözők, mint Mikuláš Černák, neki köszönhetően kerültek rács mögé. Az ideiglenesen kinevezett rendőrfőkapitány 1990-ben lépett be a rendőri testületbe, 2012 és 2016 között a most távozó Tibor Gašpar helyettese volt. 
 

Februárban az ellenzéki Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) azt állította, olyan hangfelvétel, illetve írásos dokumentumok kerültek a birtokába, melyek azt bizonyítják, hogy Lučanský törvénysértő módon szerzett Floridában egy apartmant, és szerepe volt több Zsolna környéki vállalkozó zsarolásában. Saková tegnap kijelentette, hogy a rendőrfőkapitány két hónapja átesett a legszigorúbb biztonsági átvilágításon. Állítja, hogy Lučanský vagyoni helyzetét is átvilágították, és hazugságvizsgálatnak is alávetette magát. „Az ellene felhozott vádak alaptalanok. Az új rendőrfőkapitány élvezi a bizalmamat” – közölte Saková.
Lučanský kijelentette, hogy a vagyoni helyzetét firtató kérdésekre kielégítő választ tud adni, és kész nyilvánosságra hozni a vagyonbevallását. Szerinte a vagyonával kapcsolatos vádakat jogerősen elítélt személy, illetve bűnözők terjesztik. 
 

A Bízni Akarunk civil kezdeményezés tagjai rossz hírnek tartják Lučanský kinevezését, mert a belügy kulcspozícióit Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminiszter legközelebbi munkatársai foglalják el. „Lučanský jelölése csalódás. Peter Pellegrini kormányfő is hangsúlyozta a civilekkel folytatott egyeztetésen, hogy ez a jelölés fontos jelzés lesz a nyilvánosságnak, és személyesen fogja felügyelni a választást” – áll a civilek nyilatkozatában. Az ellenzék szerint a belügyminiszter Kaliňák „balkezéből” csinált rendőrfőkapitányt, ez a meggyilkolt újságíró és menyasszonya szülei és a társadalom arculcsapása is egyben. 


Denisa Saková (Smer) belügyminiszter ideiglenesen, vagyis addig nevezte ki az új rendőrségi vezetőket, amíg a parlament jóvá nem hagyja a rendőrfőkapitány kiválasztásáról és megválasztásáról szóló törvény módosítását. Mindhárman a 90-es évektől tagjai a testületnek, és végigjárták a ranglétrát. 
„Elvárom, hogy az új vezetés folytassa az elődei által megkezdett munkát, és az elindított sikeres projekteket. Elvárom, hogy új szelet hozzon bizonyos területeken, például, hogy rövidebb ideig tartsanak a rendőrségi eljárások, hogy növelje a lakosságnak a rendőrségbe vetett bizalmát, és hogy mindent elkövessen azért, ne keltsék a rendőrség rossz hírét” – mondta Saková. 

Kiskával érvelnek

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő kijelentette, hogy az új rendőrfőkapitányról egyeztetett a belügyminiszterrel. „Biztosított arról, hogy minden vitás kérdésre kielégítő választ adott. Mint tapasztalt rendőrtől elvárom, hogy tetteivel és helyetteseivel együtt bebizonyítsa, a rendőrség teszi a dolgát, és folytatja az elődje által elkezdett munkát” – mondta Pellegrini, aki szerint Lučanský mellett szól az is, hogy Andrej Kiska államfő 2016-ban tábornokká nevezte ki. Ugyanakkor az államfőnek a jelöltekkel kapcsolatban nincs nagy mozgástere. A felterjesztett jelölteket ki kell neveznie.

„Rossz választás”

Milan Lučanský rendőrfőkapitánnyá való kinevezését az ellenzék arcátlan arroganciának nevezte. „Különösen sajnálatos, hogy Peter Pellegrini kormányfő rábólintott erre a jelölésre. A nevével kapcsolatban felmerülő kérdések miatt már a belső ellenőrzés éléről is távoznia kellett volna, nem hogy rendőrfőkapitánnyá lép elő” – jelentette ki Ľubomír Galko (SaS), aki szerint az, hogy Tibor Gašpart Milan Lučanský váltja a rendőrfőkapitányi poszton annyit jelent, hogy csöbörből vödörbe kerültünk. „Sajnálatos, hogy a belügyminiszter az ideiglenes főrendőr kinevezésekor nem azoknak a szabályoknak az alapján járt el, melyeket át akar vinni a rendőrfőkapitány megválasztását szabályzó törvénytervezetben” – mondta Grendel Gábor (OĽaNO–Nova). Emlékeztetett, hogy a belügy annyira fontos a Smer számára, hogy megtartásáért – a kormányalakításkor – kész volt átengedni a titkosszolgálat igazgatói posztját az SNS-nek. „Csak Robert Fico tudja, mitől fél ennyire” – mondta Grendel. Hozzátette, amíg a Smer irányítja a belügyet, addig senki nem hisz abban, hogy a botrányokat, melyekről a meggyilkolt Ján Kuciak írt, felderítik. 

Vitatható múlt

Milan Lučanský 1990-től tagja a testületnek, gyakorlatilag végigjárta a szamárlétrát. Ugyanakkor az utóbbi hónapokban vagyonával hívta fel magára a figyelmet. Az új főrendőrnek becslések szerint 600 ezer eurós villája van Turócszentmártonban, emellett van egy floridai apartmanja is. A Bízni Akarunk civil kezdeményezés szerint Lučanský a mai napig nem magyarázta meg a nyilvánosságnak, hogy rendőri fizetésből hogyan tett szert ilyen értékes ingatlanokra. A kezdeményezés szerint az új rendőrfőkapitánnyal szemben több gyanú merül fel. Arra is emlékeztettek, hogy Lučanský közeli kapcsolatot ápol Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminiszterrel, meghívott vendég volt Kaliňák 40. születésnapján. Lučanskýt a szepsi roma telepen történt brutális rendőrségi fellépés miatt az ombudsman is kérdőre vonta. A belső ellenőrzés vezetője volt, amikor a rendőrök túlkapásai miatt indított vizsgálatot lezárták. 

A Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szerint Peter Pellegrini és Denisa Saková nem fogta fel, mi történt az országban az utóbbi hónapokban. „Lučanský úr jelölése azt bizonyítja, hogy a belügyminiszter Robert Kaliňák meghosszabbított keze” – állítják a diákok. 

„Esélyt kell kapnia”

Míg az ellenzék elutasítja az új ideiglenes rendőrfőkapitány személyét, addig a koalíciós partnerek számára Milan Lučanský elfogadható. Anton Hrnko (SNS), a parlament védelmi bizottságának elnöke szerint esélyt kell adni a rendőri testület új vezetésének. A Híd közölte, tiszteletben tartja a belügyminiszter választását. „Évek óta szolgál a rendőrségnél, tisztában van a testület működésével. Ideiglenesen tölti be a posztot. Bízunk benne, hogy rövidesen új szabályok alapján lesz kiválasztva a rendőrfőkapitány” – közölte Debnár Klára, a párt szóvivője. 

Első női helyettes

A rendőrfőkapitány két helyettese Jana Maškárová és Róbert Bozalka lesz. Mindketten a 90-es években léptek be a testületbe és a legalacsonyabb pozíciókból tornázták fel magukat. Maškárová eddig a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) szervezett bűnözési osztályának igazgatóhelyettese volt. A denník N értesülései szerint a testületben tisztességes, becsületes, korrekt rendőr hírében áll. A testület csúcsvezetésében ő az első nő. Róbert Bozalka a nagyszombati kerületi rendőrkapitányságot irányította eddig.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?