Fizetheti az ügyvédjét

Pozsony. Korrupt ügyvédet és főellenőrt csíptek fülön a héten, az előbbi az ügyfelétől kért csúszópénzt, az utóbbi pedig egy önkormányzati képviselőt akart lefizetni.

Mindkettejüket a polgárok segítségével sikerült leleplezni, ami Vladimír Palko belügyminiszter szerint az emberek bátorságáról és arról tanúskodik: egyre kevesebben tűrik a korrupciót, sőt aktívan harcolnak ellene.

Az egyik ügy főszereplője, Juraj C. ellen már vádemelési javaslatot is tettek. A kassai ügyvéd kapta egy hűtlen kezeléssel gyanúsított hölgy esetét, és már az első találkozásnál reménytelennek nevezte a pert. „Később azonban hozzátette, hogy talán sikerül intézni valamit az érdekében, cserébe 65 ezer koronát kért” – tájékoztatott Vladimír Palko belügyminiszter. Ezt az összeget állítólag a bíróval és ügyésszel való kapcsolatfelvételre szánta, a bírósági tárgyalás előtt pedig újabb százezer koronát követelt.

„A hölgy ekkor tudatosította, hogy kenőpénzről van szó, és kapcsolatba lépett a Korrupcióellenes Hivatallal. A héten egy kávéházban már a rendőrség ügynökeként találkozott az ügyvéddel, és átadta neki az összeget. A rendőrség ezután őrizetbe vette a férfit” – részletezte Palko.

A másik ügy korrupt főellenőrét Bardejovban fogták el, éspedig a helyi városi önkormányzat képviselőjének köszönhetően, aki – miután megkörnyékezték – kapcsolatba lépett a belügyminisztériummal. Dušan S. ugyanis kenőpénzt ajánlott neki: százezer koronát kínált azért, hogy egy eladó telket a városi önkormányzat a Dušan S. által javasolt cégnek ítéljen oda. Ezenkívül a főellenőr megígérte: az üzlet lebonyolítása után az önkormányzat összes tagja fejenként tízezer koronát kap. Dušan S.-t az előző esethez hasonló akció után tartóztatták le; aktatáskájában másfél millió koronát találtak. „Örülök, hogy minél több esetet hozunk nyilvánosságra, annál több ember veszi a bátorságot, és lép kapcsolatba velünk. Engem idén már két polgár keresett fel személyesen” – tette hozzá Palko; hogy kik, azt már nem árulta el. (dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?