Filip Mónika: Főleg roma gyerekek kerülnek speciális iskolákba

Filip Mónika

Elsősorban roma gyerekek járnak speciális iskolákba és osztályokba, mivel gyakran enyhe mentális fogyatékossággal diagnosztizálják őket – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Filip Mónika, az oktatási minisztérium államtitkára, és hozzátette, ezért meg kell vizsgálni a helyzetet, hogy ne kerüljenek a gyerekek speciális osztályba csak azért, mert például nem tudnak szlovákul.

„Tisztában vagyunk vele,hogy ezt az Európai Bizottság is a szemünkre veti. Azért is fontos az óvodai nevelés, hogy megtanulják a szlovák nyelvet azok a gyerekek, akik otthon például roma vagy magyar nyelven beszélnek. Erre azért van szükség, hogy egy vagy két évvel később ne érezzék a lemaradást” – mondta Filip Mónika. Fontos a megfelelő diagnosztizálás, azért is, hogy az a gyerek, akinek nincs mentális fogyatékossága, ne kerüljön speciális iskolába csak azért, mert nem tud szlovákul.

Az EU-tagállamok között Szlovákiában a legnagyobb a speciális oktatásban részesülő tanulók aránya, 2018-ban az alapiskolások 5,7%-a járt speciális osztályba. A roma tanulók aránya a speciális oktatásban az utóbbi években csökkent, de továbbra is ők teszik ki az ilyen osztályokba járó tanulók 63%-át, és a speciális iskolák tanulóinak 42%-át. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint Szlovákiában jelenleg 365 speciális alapiskola és speciális alapiskolai osztály van.

A következő kérdés az, hogy ezek a gyerekek hogyan tudnak később elhelyezkedni. Filip szerint vannak gyerekek, akik két évig járnak iskolába, és még szakmunkás-bizonyítványuk sincs, amellyel állást szerezhetnének. „Meg kell vizsgálnunk az ilyen típusú iskolákat és a tagintézményeket is” – figyelmeztetett az államtitkár, aki szerint éppen ezekre a tagintézményekre érkezett több panasz az állami tanfelügyelőséghez, mivel megesik, hogy erre egyfajta bizniszként tekintenek. Ezeknek az iskoláknak jóval magasabb normatív támogatás jár, a gyerekek mégsem kapnak megfelelő képzést és nem tudnak elhelyezkedni, fűzte hozzá Filip.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?