Figeľ szerint a KDH mellett sorra "múlnak ki" a pártok

Pozsony |

<p>A KDH és az SaS között tapasztalható a legnagyobb eszmei-ideológiai szembenállás a kormánykoalíción belül - véli Ján Figeľ. A kereszténydemokrata pártelnök időnként az értékrend különbözőségéből fakadóan is eltér a két párt képviselőinek álláspontja.</p>

Figeľ szerint mindez abból is adódhat, hogy a KDH 20 éves, az SaS pedig új párt, amely - úgy tűnik - egyes dolgokat most fedez fel.

AZ értékrendi különbözőségre példaként a szerencsejátékokról szóló törvényt említette: a liberálisok akkor inkább a pozsonyi megakaszinó projektjének támogatására hajlottak, a KDH pedig elutasította azt, mert számára elfogadhatatlan módon változtatott volna Pozsony jellegén.

Figeľ megjegyezte, hogy amikor a KDH a kormánykoalíció része volt, az mindig egy-egy párt végét is jelentette egyben: HZDS, Polgári Egyetértés Pártja (SOP), a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ), Új Polgári Szövetség (ANO). "Nem tudom, ki van soron" - tette hozzá a Kereszténydemokrata Mozgalom vezetője. Hozzátette, Szlovákiában a politikai valóság része az ilyen, egyszeri használatra szánt pártok léte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?