Fico: Valakit zavarhat a nyugalom a szlovák-magyar viszonyban

Pozsony |

<p>A jelenlegi kormány hivatalba lépése óta sok energiát fektetett a szlovák-magyar viszonyban tapasztalható feszültség enyhítésébe, a kölcsönös kommunikáció magas szintű, s ennek a témának egyik felet sem volna szabad terhelnie &ndash; fejtette ki Robert Fico a közszolgálati televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában, amelynek Bugár Bélával, a Híd elnökével együtt volt a vendége.</p>

„Nekem már-már úgy tűnik, valakit zavar, hogy ilyen nyugalom alakult ki a szlovák-magyar viszonyban, és kezd mindent fúrni, ami megjelenik vagy amiről szó esik” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Fico azokra a bírálatokra reagált, amelyek a Matica slovenská minapi jubileumi ünnepségén elhangzott beszéde miatt érték. Továbbra is fenntartja azt a véleményét, miszerint az önálló Szlovák Köztársaság létrejöttét illetően a szlovák nemzet a meghatározó elem. "Egészen biztosan nem a magyar kisebbség volt az, sem más nemzetiségek, amelyeknek meghatározó államalkotó feladatuk lett volna a Szlovák Köztársaság létrejöttekor. Ezért kell bárkitől is elnézést kérnem?" - tette fel a kérdést a kormányfő.  Robert Fico szerint az emberi jogok problémaköre nem szűkíthető csak a nemzeti(ségi) kisebbségek kérdésére. A szlovákiai nemzetiségi jogokat nemzetközileg is magas színvonalúaknak tartja, a kialakult status quón pedig nem kíván változtatni. Azt akarja, hogy Szlovákia polgári társadalomként működjön, ahol mindenki normálisan viselkedik a másikkal szemben. "Kormányom nem tesz semmilyen olyan lépést, amely e téren növelné a feszültséget. Kitartok az általam elmondottak mellett, és sajnálom, ha valaki másként értelmezte a szavaimat" - hangsúlyozta a miniszterelnök.  Bugár Béla a vitaműsorban figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy szavai a kisebbségek elleni támadásként értelmezhetők. Éppen ezért nem azt kellene állítania, hogy szavait rosszul értelmezték, hanem inkább meg kellene magyarázni a kijelentéseit, valamint elnézést kérni azokért. "Éreznie kell, hogy a kisebbségeknek ugyanazon jogokkal kell rendelkezniük, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárainak, hogy nyelvükkel, szokásaikkal, kultúrájukkal gazdagítják az államot, s ez kerül valamibe. Ha azonban azt mondja, hogy az államalkotó nemzet rovására tolják az előtérbe a kisebbségek problémáit, az támadás. Nem lesz nagyobb hazafi, ha támadni fogja a kisebbségeket" - szögezte le a Híd elnöke.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?