Pozsony. Robert Fico tegnap átvette Andrej Kiska államfőtől a kormányalakítási megbízást.
Fico tíz napot kapott
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14575974842298_2.jpeg.webp?itok=UsryMjmO)
Pozsony. Robert Fico tegnap átvette Andrej Kiska államfőtől a kormányalakítási megbízást. A Smer elnöke a standard pártokkal kíván tárgyalásokat kezdeni, ám a potenciális partnerek szinte azonnal megüzenték, hogy nem akarnak tárgyaló-asztalhoz ülni Ficóval.
Andrej Kiska államfő tegnap kormányalakítással bízta meg Robert Ficót. A Smer elnöke jövő péntekig kapott időt arra, hogy „összetákolja” harmadik kormányát. „A megbízatás jövő péntekig érvényes azzal, hogy az időhúzásnak nincs értelme” – jelentette ki Fico, az államfőnél tett látogatását követően. Maga is elismerte, hogy lehetőségei végesek.
A kormányfő a választások eredményét a standard politikai pártok elleni támadásnak tekinti, melynek következtében a KDH és az SDKÚ nem kerültek be a parlamentbe. Helyettük pedig üzleti vállalkozásként működő mozgalmak, valamint program és tagság nélküli pártok jutottak a törvényhozásba, illetve olyan pártok, melyek csak néhány hete léteznek. „A kérdés most az, hogy folytatódik-e a választások után kialakult káosz, vagy a standard politikai pártok megpróbálják megállítani, illetve csökkenteni a rendszerellenes pártok erősödését, és képesek lesznek megállapodni és létrehozni egy értelmes, stabil kormányt. Olyat, amely lehetővé tenné az uniós elnökség méltó levezénylését” – mondta Robert Fico.
A Smer elnöke úgy fogalmazott, hogy a politikában eddig megszerzett tapasztalatai alapján kísérletet tesz egy stabil kormány alapjainak a kialakítására. Egy esetleges szakértői kormány felállítását vagy az előrehozott választásokat a Smer elnöke nem tartja járható útnak. Úgy véli, nincs értelme a kísérletezésnek. „Ez csak a káosz elmélyüléséhez és a rendszerellenes jelenségek megerősödéséhez vezetne” – zárta Fico.
A leköszönő kormányfő már tegnap találkozóra hívta potenciális koalíciós partnereit. Robert Ficónak két órával az államfőnél tett látogatását követően Bugár Béla, a Híd és Radoslav Procházka, a Sieť elnöke megüzente, nem kívánnak tárgyalni egy esetleges közös koalíció feltételeiről. „Bugár Béla egy stabil jobboldali kormány létrehozásáról kész tárgyalni” – közölte Matej Kováč, a Híd sajtófőnöke. Andrej Danko, az SNS elnöke viszont már tegnap egyeztetett Robert Ficóval. Folytatás a 2. oldalon .
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.