Fico: Szlovákia bekapcsolódik a békefenntartásba

Pozsony |

<p>Szlovákia a terrorizmus ellene harc jegyében bekapcsolódik a nemzetközi mandátummal bíró békefenntartó missziókba &ndash; mondta Robert Fico miniszterelnök a mai kormányülést követően.</p>

A kormányfő szerint a hadviseléshez kevesek vagyunk, de vannak jó utászaink, egészségügyiseink, tábori kórházunk. Ezen felel védelmi egységekkel és kiképzőkkel tudunk a háborúba sodródott országok segítségére lenni.  Szíria kapcsán Fico elmondta, ha létrejönnek olyan központok, ahol menekültek lesznek, Szlovákia kész segítséget nyújtani. „Rosszul hangzanak, ha nemzetközi felhatalmazás esetén távolmaradnánk. Irak tipikus példa volt erre. Hiányzott a nemzetközi felhatalmazás, ezért Szlovákia kivonta csapatait. Az afganisztáni békefenntartó misszónak viszont volt nemzetközi felhatalmazása, és a szlovákiai katonák jó munkát végeztek ott” – mondta. A kormányfő kifejtette, szükség esetén módosíthatják a terrorizmus elleni harcról szóló törvényeket. Kiemelte, ezen a területen a legfontosabb a megelőzés. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?