Fico szerint mindenki lop és csal

Pozsony. Ha már lenne parlamenti nyomozóbizottság, a Szlovák Információs Szolgálat jelentését nem lehetne eltussolni – jelentette ki Robert Fico.

Pozsony. Ha már lenne parlamenti nyomozóbizottság, a Szlovák Információs Szolgálat jelentését nem lehetne eltussolni – jelentette ki Robert Fico. A Smer elnökét rendkívül felháborította Vladimír Pittner titkosszolgálati igazgató jelentése, de még annál is jobban felbőszítette, hogy az anyag ismertetésekor elhangzott – szerinte súlyos – megállapításokra a kormánypártiak nem reagáltak megfelelően.

Az ellenzéki politikus úgy véli, a SIS-jelentés igazolta, hogy a maffia a legfelsőbb köröket is behálózza, a klientelizmus és a korrupció virágzik, a befolyásos emberek lopnak, csalnak, kifosztják az államkasszát. A Pittner által megfogalmazott gyanúkra például a földművelési, gazdasági, szociális, de a többi minisztériumnak is úgy kellett volna reagálnia, hogy képviselőik vagy sajtótájékoztatókon tisztázzák magukat, vagy el kellett volna ismerni bűnösségüket és a tárcavezetőknek sorra le kellett volna mondaniuk. Fico szerint a miniszterelnök a főbűnös, akinek felelősségre kellene vonnia a kormánytagokat. „A branyiszkói alagút építése során mintegy 600 milliót loptak el, konkrét cég neve is elhangzik a háttérben, ám nincs értelme nyilvánosságra hozni. Ugyanakkor nem ülhetünk tétlenül, javasoljuk a parlamenti nyomozóbizottságok létrehozásáról szóló alkotmánytörvény elfogadását. Ez ügyben találkoztunk Dobroslav Trnkával, és a főügyész szakmai segítséget ígért” – fejtette ki Fico. Elképzelése szerint a testület nem emelhetne vádat, nem is kötelezhetné az ügyészséget vádemelésre, nem lennének végrehajtó hatáskörei, viszont kihallgathatná a tanúkat, és a megszólított állami szervek kötelesek lennének együttműködni. „A bizottság jelentősége abban rejlene, hogy kivizsgálná a kényes ügyeket, nyilvánosságra hozná őket, és a közvélemény nyomására politikailag felelősségre vonná a bűnösöket. Ahhoz, hogy ne csak pletykát terjeszszen, bizonyos hatáskörökkel is fel kellene ruházni, ám semmiképpen sem vállalhatná át a büntetőjogi szervek feladatait. A bizottság ülései nyilvánosak lehetnének, és nem muszáj állandó testületként léteznie, hanem csak szükség esetén ad hoc hívnák össze” – részletezte az ellenzéki politikus.

A Smer a többi ellenzéki erő, főleg a HZDS támogatására számít, hiszen Vladimír Mečiar pártja a közelmúltban már előállt ezzel az elképzeléssel. Ján Kovarčík, a mozgalom alelnöke tegnap furcsállotta, hogy Fico kisajátította a HZDS ötletét. Ivan Šimko, a Szabad Fórum alelnöke szerint ilyen bizottságok más országokban is működnek, úgyhogy nem lát benne semmi rosszat. Hasonlóan vélekedik a Népi Unió is. A kormánypártok korábban elutasították a bizottság létrehozását. A törvény elfogadásához 90 szavazat kellene, azaz Ficónak néhány koalíciós képviselőt is meg kell győznie. Ľubomír Lintner, az ANO alelnöke tegnap jelezte: pártja valószínűleg támogatni fogja a javaslatot. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?