Fico szerdán dönt a Smer jelöltlistájáról

Robert Fico bejelentette: elnök akar lenni
Pozsony |

Feltehetően szerdán dönt a Smer a képviselőjelölt-listája összetételéről – jelentette be Robert Fico pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, szerdán összeül a párt elnöksége, ott ismerteti a jelöltlista összetételére vonatkozó javaslatát. Megerősítette, hogy Peter Pellegrini kormányfő, a párt alelnöke lesz a listavezető, és biztosan szerepelni fog rajta Ľuboš Blaha, a párt parlamenti képviselője.      

Fico annyit árult el, hogy a listát most másképpen állítják össze, mint a korábbi választások alkalmával, és jóval előbbre kerülnek rajta azok a személyek, akik hasznosabbak a párt számára, példaként Erik Tomášt említette. Azt nem árulta el, hogy Martin Glváč, a párt alelnöke, aki nemrég lemondott a parlament alelnöki posztjáról, rajta lesz-e a listán.

A Smer elnöke hozzátette, a jelöltek között lesznek polgármesterek, elismert egyetemi tanárok, valamint jól bevált párttagok, akik már bizonyítottak.

A Smer alapszabálya szerint a jelöltlistát a pártelnök terjeszti elő, Fico bejelentette, hogy a pártban uralkodó hangulatot figyelembe véve fogja azt megtanácskozni az elnökség tagjaival.

Elmondása szerint a fő cél továbbra is a szociális állam megvédése, a vállalkozóknak azt üzente, hogy a szociális intézkedéseket tekintve a Smernek nincs hova hátrálnia, és minden eddig elért eredményt meg fog védeni.

Hozzátette, hogy pártja stabilitást és professzionális hozzáállást kínál, majd az ellenzéki pártokat bírálta, mondván, képtelenek a megegyezésre.

„Tudomásul vesszük, hogy az ellenzék tulajdonképpen semmiben nem egyezett meg, és egy hihetetlen, hétpárti tákolmány akar alternatívát felkínálni az országnak”

– jelentette ki Fico. Hozzátette, hogy ez az alternatíva a Smerrel szembeni ellenszenvre épül, de a kormányzáshoz ez kevés.

Fico egyes ellenzéki kampányígéreteket konkrétan is bírált, megemlítve korábbi egészségügyi miniszterét, Tomáš Druckert, aki azóta megalapította a Dobrá voľba pártot, valamint Richard Sulíkot, az SaS, és Andrej Kiskát, a Za ľudí elnökét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?