Fico: Számítottunk a viharos reakciókra a Speciális Ügyészség miatt

robert fico kp

Világos volt, hogy a büntetőjogi módosítások és a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszüntetése viharos reakciókat vált ki az ellenzék részéről, de ez mit sem változtat a terveinken – mondta a TASR-nek adott interjúban Robert Fico (Smer) kormányfő. Azt viszont visszautasítja, hogy a tüntetéseken a kormány ellen uszítanak és kriminalizálják a tagjait.

„Rendkívül veszélyes, ha az ellenzéki vezetők hergelik a tömegeket és börtönbe küldenének minket. Nincs tudomásom arról, hogy a kormány valamelyik tagját bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanák vagy büntetőeljárás folyna ellene, és börtönben kellene ülnie. A kormánykoalíció és az ellenzék vetélkedése nem szólhat arról, hogy ki mindenkit csukunk le, én visszautasítok mindennemű revansot” – hangsúlyozta a kormányfő.

Szerinte az ellenzék a különleges ügyészség megszüntetésének témájára tette fel a politikai túlélését, de úgy véli, a fővároson kívül teljesen más témák foglalkoztatják az embereket. „Rengeteg polgármesterrel találkoztam, most, a kihelyezett kormányüléseken is, és megerősítették, hogy ez nem téma a kocsmaasztalnál sem” – tette hozzá.

Az ellenzék lépései mögött főleg azt látja, hogy képtelen feldolgozni azt a szakmaiságot és gyorsaságot, amivel az új kormány átvette az ország irányítását. „Látják, hogy ezen a téren nem tudnak versengeni velünk, és nem tudják, milyen témákat vegyenek elő, hát úgy döntöttek, obstrukcióval és klasszikus politikai megmozdulásokkal vetetik észre magukat, ezt látjuk az utcákon, az ellenzéki tüntetéseket” – jelentette ki a kormányfő.

Megismételte azt az érvet, hogy a kormányjavaslatok csak a büntetőjog területén bekövetkezett változásokra reagálnak. „A Btk. módosítása és az ÚŠP megszüntetése ez egyetlen lehetséges válasz azokra a büntetőjoggal való visszaélésekre, sőt represszáliákra, amik itt az elmúlt három és fél évben történtek” – szögezte le Fico.

Számít rá, hogy továbbra is viharos reakciók fogják kísérni ezt a folyamatot, de a koalíciós partnerekkel teljes egyetértésben végig akar menni ezen az úton. „Látjuk az ellenzéki tüntetéseket, és zavar minket, hogy a lecsukatásunkról beszélnek, mivel ez az egyetlen módja, hogy megszabaduljanak tőlünk. De kijelenthetem, hogy ez nem állít meg minket és végrehajtjuk a tervezett büntetőjogi változtatásokat” – szögezte le a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?