Fico osztogatásba kezd

<p>Szlovákia jó gazdasági eredményei a munka törvénykönyvének módosítását is magukkal hozhatják. Robert Fico így akarja javítani a lakosság életszínvonalát. Az ellenzék szerint inkább a járulékokat csökkenthetné a kabinet.</p>

Szlovákia jó gazdasági eredményei a munka törvénykönyvének módosítását is magukkal hozhatják. Robert Fico így akarja javítani a lakosság életszínvonalát. Az ellenzék szerint inkább a járulékokat csökkenthetné a kabinet.

Az államháztartás hiánya tavaly kedvezően alakult és minden rekordot megdöntött: alacsonyabb volt a GDP 1,7%-ánál. Ilyen alacsony még sosem volt Szlovákia történetében, az eddigi „csúcs” 2007-ben volt, 1,9% GDP-arányos hiánnyal. Most a deficit egy év alatt több mint 1 százalékponttal csökkent, 2015-ben ugyanis még a GDP 2,74%-a volt.

Robert Fico szerint ezt a lakosságnak is meg kell éreznie, ehhez a munka törvénykönyvének nagyobb átalakítását tervezi. „A javaslatokat május 1-jén mutatjuk be” – jelentette ki tegnap a miniszterelnök. Csak annyit árult el, hogy elsősorban az alkalmazottak helyzetén szeretnének javítani. „A módosítások érinteni fogják az éjszakai, a szombati és a vasárnapi munkáért kapott kiegészítő juttatásokat” – mondta Fico. Emellett újra a Smer „csodafegyverét”, a minimálbér emelését emlegette.

A munka törvénykönyvének módosítását Ján Richter szociális ügyi miniszter is szóba hozta. Ő is a minimálbér emelését tartja fontosnak, de nem zárta ki azt sem, hogy a tarifabérek is nőhetnek a közigazgatásban. Sok esetben ugyanis a közalkalmazotti tarifabérek alacsonyabbak a jelenlegi minimálbérnél is, így egyes dolgozók fizetését az önkormányzatoknak saját zsebből kell kiegészíteniük.

Az ellenzék szerint a kormánynak elsősorban a bérre rakódó járulékterheket kellene csökkentenie. „A hétvégi munkáért járó fizetéskiegészítés szabályozása is fontos, de most lehetőség lenne a járulékterhek csökkentésére is” – mondta lapunknak Jozef Mihál volt munkaügyi miniszter, ellenzéki parlamenti képviselő. Szerinte a minimálbér emelése nem segít annyit a munkavállalón, mint amekkora problémát okoz a munkaadónak. „A minimálbérre rakódó magas járulékköltségek sok munkaadónak jelentenek gondot – magyarázta a volt miniszter. – A minimálbér emelésének jelentős részét az állam nyeli el, adó formájában.” Szerinte jobb megoldás lenne a jövedelem adómentes részének növelése, amely jelenleg havonta mintegy 317 euró. „Ezt akár 400 euróra is emelhetné a kormány, és ezzel elérhetné, hogy a minimálbér adómentes legyen – jelentette ki Mihál. – Ez nemcsak a minimálbérért dolgozókon segítene, hanem minden alkalmazotton és vállalkozón, az adómentes rész ugyanis mindenkire vonatkozik.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?