Utasok Pozsonyban - régen szellemrepülőtér volt, mostanára pezseg
A pozsonyi repülőtér termináljának és várótermeinek bővítését jelentette be Robert Fico kormányfő pénteken Pozsonyban. Ötven millió euróért újítanák fel a terminált, igaz, a repülőtér fejlesztése nem egészen azt az irányt vette, amit a kormányfő korábban előrejelzett és elvárt.
Fico az M. R. Štefánik repülőtéren többek között kijelentette, hogy ha az intézmény fejlődése tovább folytatódik, akkor a jelenleg is harminc országba, nyolcvan városba repülő forgalom még tovább fog növekedni. A miniszterelnök egyben gratulált a repülőtér vezetésének és a közlekedési tárcának a reptér fejlesztéséhez.
Növekvő forgalom
A pozsonyi légiforgalom fokozatosan növekedik, 2026 májusának végéig 1,5 millió regisztrált utas fordult meg a repülőtéren, ami történelmi csúcsnak számít. Egy éve ilyenkor „csak” 600 ezres volt az utasforgalom, 2024 és 2025 között pedig 25 százalékkal növekedett az utasok száma. A teherforgalom az elmúlt évben hetven százalékkal növekedett. Az emelkedett utaslétszám meglátszik a gazdasági mutatókon is, a repülőtér üzemeltetése hasznot hoz – a bevételek tavaly 3,5 millió euróval haladták meg a kiadásokat.
Az állam számára ez azért is fontos előrelépés, mert a repülőtér kizárólagos tulajdonosának számít. A Fico-kabinet stratégiai eszköznek tekinti a hazai kézben megtartott repülőteret és ennek a függvényében szeretné bővíteni a jövőben is.
Fico a fejlesztés kapcsán azonnali előrelépést szeretne látni: már az augusztusi kormányülésen beterjesztik a repülőtérrel kapcsolatos terveket, ami elsősorban egy 50 millió eurós, a központi terminál épületét érintő befektetést jelent. Fico szerint a cégnek nem feltétlenül kell rendkívüli állami támogatáshoz folyamodnia, tekintettel a jó eredményeire akár piaci alapon, hitelből is finanszírozhatja az invesztíciót. A kormány ugyanakkor hajlandó stratégiai befektetéssé minősíteni a bővítést – ha arra szükség lesz – és ezzel elhárítani a kapcsolódó adminisztratív akadályokat.
A meghiúsult pályázat
A Fico-kabinet még 2006-ban döntött arról, hogy nem privatizálja a repülőteret, a kormányfő ezt utólag helyes döntésnek tartja. Húsz évvel ezelőtt még a Dzurinda-kormány hirdetett pályázatot a repülőtér magánkézbe adása kapcsán, a legjobb ajánlatot a bécsi repülőtér, a Reiffeisen bank és a Penta konzorciuma, a TwoOne adta: átszámolva mintegy 380 millió euróért vették volna át a repülőteret.
A Gazdasági Versenyhivatal (PMÚ) azonban a kormányváltás után már nem adta ki a szükséges engedélyeket, maga Fico pedig attól tartott, hogy a bécsi szerepvállalás mögött más motivációk állnak: a nyugati repülőtér szándékosan másodrendű, alulfejlesztett lokációt szeretne kialakítani a pozsonyi konkurensből. A közbeszerzés megszüntetése pereskedéssel végződött, csak 2022-ben zárult le a vita egy bírósági ítélettel, az államnak pedig kárpótolnia kellett a sértett feleket.
Fico ugyan örül a sikereknek, de érdemes megemlíteni, hogy a kormányfő eredetileg elhatárolódott attól, hogy a repülőteret olcsó charterjáratok utasaival töltsék meg. Jelenleg viszont hasonló a helyzet: a pozsonyi utazószám fellendülése elsősorban a fapados légitársaságok fővárosi megjelenésének köszönhető és nincsenek jelei annak, hogy a repülőtér a prémium kategóriás utasokat szeretné megszólítani. Legutóbb a Wizz Air jelentette be, hogy megjelenik Pozsonyban.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.