Fico: más kormány bevándorlók ezreit hurcolná be

Pozsony |

<p>Szlovákia ma azért biztonságos ország, mert a kormány, szemben más országokkal, nem becsülte alá a menekültproblémát.&nbsp;</p>

Ezt Robert Fico miniszterelnök jelentette ki ma a közszolgálati rádió Szombati párbeszédek című adásában. „Szlovákiában ma azért nincsenek menekültek, mert nem engedtük be őket, és egy sereg egyéb intézkedést foganatosítottunk. A menekültek nagyon pontosan informálva voltak arról, hogy ha Szlovákián keresztül mennek Németországba, itt fel lesznek tartóztatva” – mondta a kormányfő. Fico szerint a párizsi és a kölni események őt igazolták.  Vitapartnere, Bugár Béla, a Híd elnöke szerint ugyan igaz, hogy a bevándorlás probléma, de nem elsősorban Szlovákia, hanem Európa problémája. „Itt és most azért nem oldjuk a migrációt, mert a migránsok nincsenek itt, és nem is akarnak ide jönni” – mondta a Híd elnöke, emlékeztetve, hogy az első negyedévben mindössze 15-en kértek menedékjogot Szlovákiában. Bugár szerint Fico feleslegesen kelt moszlimellenes hangulatot az országban. A kormányfő szerint viszont, ha más kormány lenne hatalmon, az ezrével hurcolná be a migránsokat, akiket aztán nem tudnánk természetesen integrálni, és gettók alakulnának ki. „Mi van azon, ha erről nyíltan beszélünk: Hisz mi már szinte félünk kimondani az igazságot” – tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?