Fico: Konstruktív párbeszéd Orbán Viktorral

Pozsony |

<p>Konstruktív párbeszédet folytatott Robert Fico és Orbán Viktor kétoldalú találkozójukon csütörtökön Varsóban - jelentette a kormányfő közlése alapján a TASR hírügynökség.</p>

Fico a Lengyelország-Közép-Európa-Kína gazdasági fórum alkalmából rendezett találkozó témái kapcsán elmondta: a kettős állampolgárság ügyéről nem folytattak megbeszélést.

"Mindnyájunknak sikerekre van szükségünk, most nincs szükségünk konfliktusokra és veszekedésre. Ezért minden energiánkat a közös gazdasági, infrastrukturális és energetikai projektekbe fektetjük majd" - jelentette ki Fico a rövid találkozó után, és hozzátette, hogy üdvözli Orbán Viktor ezzel egyező álláspontját.
A szlovák kormányfő szerint a kettős állampolgárság problémája a két ország vegyes bizottságának, illetve jogászainak ügye, erre nekik kell közös megoldást találniuk. "A legideálisabb az lenne, ha az állampolgárság kérdését a két ország közötti nemzetközi szerződés oldaná meg" - mutatott rá.
Robert Fico megjegyezte: most először volt alkalma személyes, kétoldalú tárgyalást folytatni Orbán Viktorral.
"Normális, konstruktív párbeszéd folyt két olyan kormányfő között, akik számára fontos, hogy országaik együttműködjenek, hogy sikeresen működjenek együtt" - véleményezte a találkozót Fico.
A TASR jelentése szerint a szlovák kormányfő nem utasította el azt a felvetést, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokban korábban tapasztalt feszültség kialakulásában szerepet játszott előző - 2006 és 2010 közötti - kormányának összetétele is.
Fico előző kormányában a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (LS-HZDS) is koalíciós partnerei voltak az Irány - Szociáldemokráciának (Smer-SD).
"Ma más a helyzet. A Smer egy normális, európai irányultságú párt. Olyan párt amelyik tudatosítja, hogy a nemzeti kisebbségeknek milyen hozadékai vannak egy ország számára. Világosan megmondtuk: meg akarjuk őrizni a nemzeti kisebbségek status quo-ját" - mutatott rá a szlovák kormányfő.
Robert Fico és Orbán Viktor a közkiadások konszolidációs lehetőségeiről, valamint a két ország közötti együttműködésről is tárgyalt.
A szlovák miniszterelnök ezzel összefüggésben elmondta: országát érdekelni fogják a magyar kormány tervei a pénzügyi tranzakciók adójának bevezetésével kapcsolatban. "Mivel néhány nagy ország elutasítja ezt a törvényt, ezért üdvözölném, ha tapasztalatokat tudnánk szerezni ebben a tekintetben" - mutatott rá.
A találkozón szó esett még a visegrádi négyek csoportján belüli kérdésekről is. Ezzel összefüggésben Fico megállapította: magyar partnerével azonos az álláspontjuk az unió közös agrárpolitikájával kapcsolatban. Hozzátette, védelmi kérdésekben is teret lát az együttműködésre, mivel a visegrádi négyek csoportjában egy országnak sincs a hadseregre fordított pénzből fölös többlete. Rámutatott, ezzel összefüggésben született meg az ötlet a V4 csoporton belül, hogy 2016-ig egy közös katonai egységet hozzanak létre.

(Frissítve: 18:57)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?