Fico Kiskát támadta Cirill és Metód ünnepén

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök Andrej Kiska köztársasági elnököt támadta Cirill és Metód ünnepén, mivel az nem volt jelen a dévényi ünnepségen.</p>

Fico a Cirill és Metód ideje és a mai világ közötti párhuzamokról, az EU magjához való tartozásról és a kereszténység migrációtól való megvédéséről beszélt Dévényben, ahol a mai ünnepségek zajlottak.

Fico Kiskának is üzent: „Haló – kiáltom és mondom a legfőbb közjogi méltóságunknak is, hogy ez az ország legjelentősebb ünnepe“ - kiáltott a miniszterelnök a beszéde elején.

Fico egyúttal azt is kinyilvánította, hogy nem tetszik neki, kiknek ad a köztársasági elnök kitüntetéseket.

A miniszterelnök szerint hittérítők érkezése a szlovákokat a fejlettebb társadalmakhoz sorolta, és arról is beszélt, hogy Európát meg kell védeni az iszlámmal és a migrációval szemben.

Kiska válaszolt

Andrej Kiska közleményben reagált Fico vádjaira, melyben leszögezi, hogy több olyan államünnep volt, ahol viszont ő nem látta a miniszterelnököt. 

Robert Fico például elutasította a köztársasági elnök meghívását május nyolcadikán, mikor a fasizmus feletti győzelmet ünnepelték Kalenóban (Kalinov). Kiskának viszont eszébe sem jutna nyilvánosan beszélni erről, különösen, ha a miniszterelnök felesége az előrehaladott terhesség állapotában lenne - tudatta a köztársasági elnök szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?