Fico: január végéig csökken a gázolaj forgalmi adója (videókkal)

Pozsony |

<P>Január végéig csökken a gázolaj forgalmi adója - jelentette be hétfőn Robert Fico kormányfő, miután tárgyalt a döntésben illetékes és érdekelt közintézmények, szervezetek és cégek képviselőivel. A kormány azt tervezi, hogy az adó a jelenlegi literenkénti 0,481-ről 0,391 euróra csökken, ami azt jelenti, hogy a gázolaj litere a mostani 1,14 helyett 1,01 euróba kerül majd. A miniszterelnök hansgsúlyozta, ez az ár már teljesen versenyképes lesz a környező országokban érvényes árral.</P>

Mindez százmillió euró bevételkiesést jelent az államnak, és a pénzt két minisztérium megszüntetésével, valamint a kormányzati kiadások visszafogásával igyekeznek pótolni.

A kisebb fuvarozók ugyanis egyrészt az útdíjrendszer módosítását, másfelől a gázolaj forgalmi adójának csökkentését követelik napok óta zajló tiltakozó akcióikkal. Az ő képviselőik jelen sem voltak a tanácskozáson. Fico ugyanis a napokban többször kis kijelentette, hogy mindaddig nem fogadja őket, amígy nem hagynak fel tiltakozó akcióikkal.

Hogy a tervezett intézkedések még janurában hatályba léphessenek, pénteken rendkívüli ülést tart a kormány, majd a parlamentet is soron kívüli ülésre hívják össze.

Fico abban is megállapodott tárgyalópartnereivel, hogy a díjköteles első osztályú utakon formálisan érvényben marad az útdíjrendszer, de január végéig - vagyis a tervezett változtatásokig - ezeket az utakon nem lesz díjbeszedés. A korábban meghatározott díjköteles útszakaszok egy részét kisebbekre osztják, hogy így is közelítsen az azokért díj a tényleges használatához. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?