Fico hadat üzent a civil szektornak

Robert Fico (TASR-felvétel)
Pozsony |

A miniszterelnök, Robert Fico (Smer) egy hosszabb interjút adott a hivatalosan is dezinformációs médiumként számon tartott Hlavné správy nevű portálnak, amelyben egyebek mellett a hazai civil szervezetek elleni kormányzati fellépésről beszélt.

„Mi a médiával és a külföldről finanszírozott civil szervezetek ellen harcolunk” – jelentette ki. Majd hozzátette, támogatja Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális és Juraj Blanár (Smer) külügyminisztert abban, hogy korlátozzák a „politikai tevékenységet végző” civil szervezeteknek nyújtott forrásokat.

A miniszterelnöknek a kérdéseket a portál munkatársa, Branislav Krist tette fel, de inkább segíteni igyekezett Ficót abban, hogy elmondhassa a mondanivalóját, kellemetlen információkkal, kényes felvetésekkel nem szembesítette őt. Krist egy ponton aztán azt állította, Magyarország nyíltan igényt tart Kárpátaljára, ha Ukrajna elveszti a háborút, majd azt kérdezte, Szlovákia is hasonlóan járna-e el. „Itt már túl messzire mentünk” – tiltakozott a kérdés ellen Fico, de nem adott egyértelmű választ és a Magyarországra vonatkozó téves állítást sem kommentálta. A magyar kormány ugyanis valójában sosem formált igényt Kárpátaljára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?