Fico: Európában nem lehetnek másodosztályú fogyasztók

Pozsony |

<p>Európában nem lehetnek másodosztályú fogyasztók, a kettős termékminőség gyakorlatára összeurópai megoldást kell találni - jelentette ki Robert Fico azon a pozsonyi találkozón, amit a kettős termékminőség gyakorlatának a megszűntetéséért tartanak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) kormányfőinek, illetve az összes uniós tagország képviselőinek és az uniós szakpolitikusoknak a részvételével pénteken.</p>

Robert Fico, a találkozó megnyitóján mondott beszédében rámutatott: a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a kettős termékminőség gyakorlata széles körben elterjedt, összeurópai probléma, ezért olyan összeurópai megoldást igényel, amellyel el lehet érni, hogy a multinacionális vállalatok egységesítsék a termékminőségi sztenderdjeiket.

Robert Fico rámutatott: a kettős termékminőség problémájának megoldása az Európa jövőjéről folytatott diskurzus miatt is fontos, mert ha Európán belüli közeledésről van szó, nem lehetséges, hogy a megkülönböztetés gyakorlat maradjon.

"Ennek a gyakorlatnak véget kell vetni" - szögezte le a szlovák kormányfő.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"290733","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"319","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Orbán: az európai gazdaság kötőanyaga a bizalom

Az európai gazdaság az egymás iránti bizalmon nyugszik, ez a kötőanyaga - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédében. Azt mondta, a bizalom természete, hogy hosszú, kitartó, kemény munkával lehet megszerezni, ugyanakkor pillanatok alatt el lehet veszíteni.

Ez különösen igaz Közép-Európában, ahol a korábbi kommunista elnyomás érzékennyé tette az emberek szabadság- és igazságérzetét - hangoztatta, megjegyezve: sok ügy, ami a kommunizmustól mentes térségekben egyszerű, napi, pragmatikus ügynek tűnik, "a mi világunkban" közvetlenül az igazságérzethez kapcsolódik.

Ezért reagált Közép-Európa egységesen és érzékenyen a kettős termékminőség témájára - mondta Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a gazdagság és a nagyvonalúság nem feltétlenül jár együtt, hiszen Európa leggazdagabb cégei tévesztik meg a fogyasztókat.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"290734","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"312","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A Magyarországon tavasszal végzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az élelmiszeripari termékek minősége hetven százalékban eltért a nyugaton forgalmazott "verziók" minőségétől, a szezonális termékek egyharmadánál mutatták ki a kettős minőséget - tette hozzá.

 Hangsúlyozta, hogy az ügy nem speciálisan csak magyar vagy közép-európai, Jean-Claude Juncker ezért hozta szóba az EU helyzetéről szóló beszédében. Orbán Viktor üdvözölte az Európai Bizottság elnökének gondolatát, amely szerint nem lehetnek másodrendű fogyasztók Európában.

"Az irány jó, a szavak tetszenek, most tetteket várunk" - hangsúlyozta.

Sobotka: az uniónak az emberek hétköznapi problémáit kell megoldania

Bohuslav Sobotka a találkozó megnyitóján elmondott beszédében rámutatott: a kettős termékminőség a termékek széles körét érinti, ezért széleskörű együttműködéssel kell európai megoldást találni a problémára.

A cseh kormányfő a megoldáskereséssel kapcsolatban nagyon értékesnek és fontosnak nevezte a V4-es együttműködést, ami reményei szerint elvezethet a megoldáshoz, ugyanakkor rámutatott: az Európai Bizottságnak (EB) is aktív hozzáállását kell tanúsítania az ügyben.

"Nemcsak az élelmiszerek minőségéről van szó, hanem arról, hogy ez a gyakorlat másodrangúvá teszi az európai polgárok egy részét" - hangsúlyozta Sobotka.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"290738","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"319","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Szydlo: a kettős termékminőség aláaknázza az uniós alapelveket

Beata Szydlo, a találkozó megnyitóján elmondott beszédében rámutatott: a kettős termékminőség a fogyasztók félrevezetésének egyértelmű példája, olyan probléma, amely az Európai Unió (EU) egységes belső piacának legfontosabb részét érintve jól mutatja, hogy miként lehet aláaknázni az uniós alapelveket és a fogyasztóknak a termékek biztonságába vetett bizalmát.

"Csak egy egész Európára vonatkozó szabályozás adhatja vissza a fogyasztók termékbiztonságba vetett hitét" - hangsúlyozta a lengyel kormányfő. Hozzátette: egy ilyen szabályozás megalkotásánál annak is figyelmet kell szentelni, hogy a megszabott élelmiszer sztenderdek ne legyenek "túl magasak" mert az ugyancsak káros lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?