Fico és Orbán közösen ellenezték, hogy 50 milliárd eurós támogatást nyújtson az unió Ukrajnának

fico orban

Robert Fico (Smer) és Orbán Viktor (Fidesz) az uniós csúcstalálkozón ellenezte azt a javaslatot, hogy az EU további 50 millió eurós támogatást nyújtsanak Ukrajnának.

A Politicio egy meg nem nevezett uniós tisztviselőre hivatkozva azt írta, Fico az ukrajnai korrupcióval kapcsolatos aggodalmakat hozta fel fő indokként. Mindeközben az Európai Tanács elnöke, Charles Michel azt mondta, konszenzus van a Kijevnek szánt pénzekről.

A nézeteltérés a felek között az EU többéves költségvetésének kiigazításáról szóló vita során alakult ki, amelyhez a tagállamok egyhangú egyetértése szükséges, és amelyről az uniós vezetők az év végéig szeretnének megállapodni.

Miközben az EU azt reméli, hogy a jogállamisággal kapcsolatos, régóta húzódó vita miatt visszatartott uniós források egy részének felszabadításával ráveheti Magyarországot, hogy ejtse vétóját, most Szlovákiával újabb gondok elé néz

– írta a Politico riportere, Paola Tamma.

Az Európai Bizottság összesen 66 milliárd euróval javasolja kiegészíteni a 2027-ig érvényes többéves költségvetést. Az Európai Tanács vezetője, Charles Michel szerint erről „nagyon jó eszmecsere” zajlott, de az országoknak tovább kell tárgyalniuk arról, hogy melyek is a prioritásaik.

Robert Fico kormányfő pénteken közzétett állásfoglalásában nem írta le konkrétan, hogy ellenezné az Ukrajnának szánt több milliárd eurós támogatást, ennek elfogadását viszont feltételekhez kötötte, például ahhoz, hogy az uniós pénzeket ne sikkasszák el, és az összeg egy részét a szlovákiai infrastruktúra újjáépítésére használhassák fel a határ menti településeken.

Annak ellenére is kész vagyok támogatni az uniós költségvetéshez való hozzájárulásunk 400 millió euróval történő növelését a következő 4 évben, hogy Szlovákia államháztartása katasztrofális állapotban van

– írta Facebook-bejegyzésében Fico.

A miniszterelnök hozzátette, nem fogják tiszteletben tartani a mezőgazdasági termelők támogatására és a kohézió megszüntetésére szánt uniós források bármilyen csökkentését. Ezenfelül kiemelte, a megemelt uniós költségvetést az ország versenyképességének növelésére, valamint az illegális migráció elleni küzdelemre fordítják majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?