Fico: eljön a pillanat, amikor elköltözöm

Robert Fico
Pozsony |

Robert Fico, a Smer-SD koalíciós párt elnöke és volt miniszterelnök továbbra is keresi a megfelelő lakhelyet, és eljön az a pillanat, amikor elköltözik.

Egyik napról a másikra azonban nem lehet felépíteni, vagy megvásárolni egy házat. Ezt pénteken jelentette ki egy újságírói kérdésre válaszolva, amely azt firtatta, hogy mikor költözik el a Bonaparte lakókomplexumból, amely az adócsalással gyanúsított vállalkozó, Ladislav B. tulajdonában van.

Kapcsolódó cikkünk

„Önök tudják, milyen körülmények között béreltem ki a lakást ebben a komplexumban, akkor még senki sem sejtette, hogyan alakulnak a dolgok. Ha eszerint ítélnénk meg a helyzetet, a Bonaparte lakókomplexumból mindenkinek el kellene költöznie, például az ott lakó diplomatáknak is. Én magam vettem bérbe a lakást, magam is fizetem. Továbbra is fizetem, a lakás komoly szerepet tölt be, külföldi látogatókat láttam ott vendégül” – fejtette ki Fico.

Arra az újságírói megjegyzésre, hogy az új lakhelyet már két éve keresi, Fico azt válaszolta, hogy egyedül ő fog dönteni arról, hol fog lakni.

„Hagyjanak békén, semmit sem követtem el. Bérbe vettem egy lakást, kereskedelmi árat fizetek érte. Nem tudom, miért téma ez. Mondja meg, hol sértettem törvényt, mit loptam el? Amikor kibéreltem, semmilyen akadályozó tényező nem merült fel. Államférfiak jártak oda, a lakás megfelelt a célnak és a szükségleteimnek”

- tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?