Fico egyetlen intézkedéssel félmilliárd eurót is lefaraghatna az államháztartási hiányból

14. nyugdíj

A kormánynak jövőre nagyjából 1,5–2,6 milliárd eurót kell megtakarítania, a koalíciós partnereknek azonban egyelőre nem sikerült megegyeznie a konszolidációs csomag összetételéről. Hogy megkönnyítsék a tanácstalan politikusok dolgát, a gazdasági szakértők is elmondták a véleményüket.

A koalíció az elmúlt napokban csak néhány homályos részletet árult el arra vonatkozóan, hogy milyen intézkedéseket tartalmazhat a konszolidációs csomag. A hazai gazdasági szakértők ennél jóval közlékenyebbek voltak. Többen is elmondták a véleményüket, mely szerint a kormány egyetlen intézkedéssel akár félmilliárd euróval csökkenthetné az államháztartási hiányt.

Újra előkerültek Ódorék legókockái

A kormányfő, Robert Fico (Smer) és Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter hivatalba lépésük óta többször hangoztatták, nem kívánják használni az Ódor-kormány által örökül hagyott legókockákat. A közgazdászok azonban egy olyan megoldást javasolnak, ami Ódor Lajos 100 lehetséges konszolidációs intézkedést tartalmazó listáján is helyet kapott.

A 13. nyugdíj esetében bőven van tér az optimalizációra

– jelezte Marián Kočiš, a Szlovák Takarékpénztár makrogazdasági elemzője. Kočiš szerint érdemes átgondolni, hogy a magasabb nyugdíjjal rendelkező idősek alacsonyabb 13. nyugdíjat kapjanak. Már ezzel az egy intézkedéssel több tíz-, de akár százmillió eurót faraghatnának le az államháztartási hiányból.

Radovan Ďurana, az INESS elemzője osztja kollégája véleményét.

Ez egy hatalmas összeg lenne, a már bejelentett új adókból befolyó bevétel sokszorosa

– magyarázta Ďurana.

A munkaügy tárca mozgástere nem túl nagy

A 13. nyugdíj optimalizációja mellett a közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy a szülői nyugdíjbónusz kifizetésében is érdemes lenne módosításokat eszközölni.

Mivel a szülői nyugdíjbónuszt korábban alkotmányba foglalták, annak eltörléséhez vagy módosításához a parlament alkotmányos többségére van szükség

– figyelmeztetett a munkaügyi minisztérium. A szaktárca egyúttal arra is rámutatott, hogy a 13. nyugdíj kifizetését szabályozó törvényt tavasszal módosították, így ebben az esetben sincs túl nagy mozgásterük.


A szaktárca közleményében elutasította annak lehetőségét, hogy a konszolidáció miatt módosítanák az idén elfogadott jóléti intézkedéseket. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a kormány egyelőre nem fontolgatja a közgazdászok által javasolt megoldásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?