Fico Čaputovát támadta, újra aláírásgyűjtésbe kezdenek

Robert Fico
Pozsony |

Az Alexander Dubček-emlékműnél gyülekező tömeg tapssal fogadta Robert Ficót, a Smer elnökét, valamint a párt képviselőit. 

Fico köszönetet mondott a parlament épülete előtt összegyűlt tömegnek, egyúttal kritizálta Hamran István megbízott rendőrfőkapitányt és Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminisztert, amiért rendőrök felügyelik a tüntetőket.

„Mikulec szégyene” – skandálta a tömeg Fico után, aki a belügyminisztert sértegette, „fülesnek” nevezve őt.

Fico ezután a járvány harmadik hullámával kapcsolatos törvényeket bírálta, kiváltképp Zuzana Čaputová államfőt, amiért nem vétózta meg azokat.

„Egy jól fizetett dekoráció lett belőle” – mondta Fico, idézve ezzel Ľuboš Blaha szavait, aki a tüntetésen nem volt jelen, mivel karanténba került.

Fico bejelentette, hogy újra aláírásgyűjtésbe kezdenek az előrehozott választásról szóló népszavazás kiírásáért. Mint mondta, ha Čaputová ezt sem írja alá, minden héten az elnöki palota előtt fognak tüntetni. 

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?