Itt a nyár. Valódi, hamisítatlan kánikula teszi próbára szervezetünket, idegeinket. Sorra bezárnak és nyári szünetet tartanak a rock klubok, s csökkentik a koncertek számát a rock kocsmák is. A nyáridő, valljuk be, a szabadtéri muzsikálás ideje.
Fesztergom ötödször!
Esztergom ebben is követte az idők szavát. A mi fesztiválunk idén lesz fél évtizedes, azaz ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Fesztergom. Bevallom, elfogult vagyok az esztergomi fesztivállal kapcsolatban. Több szempontból is szeretem. Úgy is, mint esztergomi, úgy is, mint zenész, s végül, mint „régebbi” fiatal. Amikor először hirdették a ma már jól ismert sárga plakátok a nagyszabású rendezvényt, kicsit féltem; az első egyben az utolsó lesz. Hála Istennnek, alaptalan volt e félelem. A Fesztergom mostanra hagyománnyá vált. Van sajátos arculata, állandó és változó „vonásai”. Az idei jelmondat: közös hullámon. Találó. Sok minden jó dologra ráillik, a zene szeretetre, vagy éppen a közös történelmi múltat szimbolizáló nagy, kék folyóra, a Dunára. A hídra, s közös dolgainkra...
Külön említést érdemelnek a kísérő rendezvények. „Olvassatok minden nap! – irodalmi program: Garaczi László, Háy János és Varró Dániel felolvas, Para-Kovács Imre műsorvezet, interzenél az Interpál. II. Véradás a Duna két partján.
És... most nézzük a zenei felhozatalt! Régi ismerősök, és új arcok egyaránt várnak ránk. Négy napon, négy egész napon át! A napoknak régi fesztergomos szokás szerint külön nevük van, úgymint; szerda – nulladiknap, csütörtök – Gyereknap, péntek – Anyanap, szombat – Apanap (ez tényleg nemzetközileg elismert „Apáknapja”). Két színpadon több mint harminc előadó lép a nagyérdemű elé a világot jelentő deszkákra. Nem a teljesség igényével néhány jól ismert esztergomi név: Angelus, Empathy, Watch My Dying, Le Panic, egy-két országos híresség: Tankcsapda, Ladánybene, Kispál és a Borz, Emil.RuleZ!, és természetesen lesznek nemzetközi előadók is: Boban Markovic Orkestar, Ghymes.
A Fesztergom kihagyhatatlan buli. Aki végig élvezi velünk, gyarapodhat lélekben-testben, s gazdagodhat sok-sok élménnyel, jóbaráttal!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.