Simon: Felszólítom a Szövetséget és Ficót, állíttassák le a menekültáradatot a magyar kormánnyal

Simon Zsolt irodájában (Miroslav Miklas/NMH)
Pozsony |

Miután Simon Zsolt vezette Magyar Fórumnak nem sikerült megállapodnia a Szövetséggel, a pártelnök több kisebb mozgalmat gyűjtött maga köré, hogy velük közösen induljon a szeptemberi előre hozott parlamenti választáson. A párt elnökét egyebek mellett arról kérdeztük, hogyan alakul majd a párt sorsa a választásig és az után.

Mi az oka annak, hogy nem sikerült megegyezniük semmilyen más nagyobb szubjektummal, sem a Szövetséggel, sem a Demokratákkal?
A Demokraták elnöke Eduard Heger egyértelműen bevallotta, ők a felelősek az országban uralkodó káoszért. Ha egyszerű nyelvre fordítom, akkor ők a felelősek azért, hogy Robert Fico ma ilyen erős és hogy Szlovákiában előre hozott parlamenti választás várható. Mi a Magyar Fórumban nem szerettünk volna ennek semmilyen módon a részesévé válni. Ami a Szövetséget illeti, még az év elején mi voltunk a kezdeményező fél, hiszen amint láttuk, hogy előre hozott választás lesz, úgy gondoltuk, le kell ülni és meg kell egyezni. Felkészülten mentünk el a tárgyalásra és próbáltunk olyan javaslatokat tenni, amik a realitás talaján állnak. Olyan feltételeket szabtunk, mint: ha a Szövetséget 4%-ra mérik, minket pedig 2%-ra, akkor minden 3. hely minket illet a listán; továbbá, hogy a névben jelenjen meg valamilyen formában a Magyar Fórum, hiszen korábbi tapasztalataink szerint, csak a név egészének megjelenésével tudnánk új választókat megszólítani. Február 10-én azonban nem sikerült megegyezni, így mindenki elindult a maga útján. Mi ekkor ültünk le néhány szlovák és egy roma párttal tárgyalni azzal, hogy mindenképp magyar kézben legyen a gyeplő, tehát a Magyar Fórum adja azt a jogi hátteret, ami alapján az együttműködés megvalósulhat. Még a végleges megállapodás előtt érkezett egy újabb megkeresés a Szövetség részéről, hogy mégiscsak üljünk vissza a tárgyalóasztalhoz. Mi figyelmeztettük a Szövetséget, hogy az egyéb függőben lévő egyeztetések miatt már nincs időnk hosszas tárgyalásokra. Ennek ellenére mi elmentünk a megbeszélésre, ahol szembesülnünk kellett azzal, csak a Híd-platform és az Összefogás-platform képviselői jelentek meg. Tehát, az MKP-platform és a párt elnöke nem. Ez nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy nem születhet megegyezés, így a saját utunkon mentünk tovább a magyar érdekképviselet megteremtésének érdekében. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy pusztán magyar szavazatokból már nem lehet magyar képviseletet teremteni.

Felmerül a kérdés, hogy a szlovák és a roma párttal való megegyezés után miért nem töltötték fel a választási lista mind a 150 helyét?
Láttuk, hogy milyen viszonyok vannak a Szövetségen belül. Az is nyilvánvaló volt, hogy Forró Krisztián, a párt elnöke nem képes az egység megőrzésére és azzal is számoltunk, hogy a Híd ki fog válni a Szövetségből. Azt is láttuk, a Demokratáknál is vannak értékes emberek, akik nem voltak összeköthetőek a káosz időszakával. Többekkel tárgyalásokat is folytattunk, így végül úgy döntöttünk, fenntarjuk a helyet a listán ezeknek a személyeknek, hogy végül ne kelljen senkit elutasítanunk.

Ha jól értem, végül azonban semmilyen más párt vagy platform tagja nem érkezett az Önök által fenntartott helyekre.
Nem.

Meglepetésként érte önöket, hogy a Híd-platformból távozó politikusok végül mégsem a magukhoz csatlakoztak?
Meglepett, amikor Mikuláš Dzurinda meghívott egy kávéra azzal, üljünk le beszélgetni majd közölte velem, nem csak a Kékek, de a Híd nevében is tárgyal. Úgy gondoltam, a hidasok részéről természetesebb lett volna, ha a kiválás után velünk próbálnak megegyezni, nem pedig egyenesen Dzurindához mennek. A döntésüket azonban így tudomásul kellett venni.

Továbbra is fenntartják azt az álláspontot, miszerint nem készülnek visszalépni a parlamenti választáson való részvételtől?
Ennek semmi értelme nem lenne, hiszen, ha mi visszalépnénk, a magyarok számára nem maradna semmilyen más alternatíva, ahol biztosak lehetnek abban, a szavaztuk nem a Fico táborát fogja erősíteni.

Értem, azonban Önök azt kommunikálják a választóik felé: „Megbízhatnak bennünk” továbbá, „Együtt sikerülni fog!” Az eddig mért közvélemény-kutatások alapján azonban a legjobb eredmény, amit elérhetnek, 1,9%. Hogyan kívánják elérni a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-ot úgy, hogy ne vesszenek el az önökre adott magyar szavaztok?
Mindenekelőtt tudatosítani kell néhány dolgot. Mi sosem mondtuk azt, hogy csupán magyar szavazattal fogunk bejutni a parlamentbe. Tudatában vagyunk annak, hogy hosszú távon nagyjából 2-2,5% magyar választót tudunk megszólítani. Ehhez hozzájön az egyetlen roma párt, amely szintén velünk indul. Ők a saját belső felméréseink és elemzéseink alapján nagyjából 1,5%-ot tudnak összeszedni. Hozzáteszem, mindannyian tudjuk, hogy a roma szavazatokat semelyik ügynökség nem képes pontosan lemérni, általában ez az eredmény csak a választás napján derül ki. A magyar és a roma szavaztok így durván 4%-ot tennének ki, ehhez hozzájönnek az olyan személyiségek, mint Pavel Macko tábornok, Jozef Rajtár, Natalia Blahová és Filip Rybanič, de sorolhatnám tovább azokat az orvosokat, ügyvédeket, közismert személyiségeket, akik a régiókban való ismertségük és a bennük való bizalom által meg tudják szólítani a választókat és még 1-2%-ot hozni. Ezzel pedig simán meglesz az 5%, amit nem csak a magyar szavazatra építettünk, hanem egy nagyobb választói bázisra.

Tehát továbbra is kitartanak amellett az álláspont mellett, hogy el fogják érni az 5%-ot.
A legrosszabb halál a politikában az, ha valaki megijed és emiatt veszít. Ezt a játékot végig kell játszani. Tudom, hogy a közvélemény-kutatások nagy hatással vannak a választókra, de el kell dönteni, hogy valaki aszerint szavaz, ami a szívében érez, vagy aszerint, amit a közvélemény-kutatások megpróbálnak ráerőltetni. A média gyakran azt sugallja, „szavazz másra, különben elveszik a szavazatod”. Én azt gondolom, hogy egy tisztességes magyar ember a saját belátása szerint kell, hogy döntsön és arra a pártra adja voksát, amelyben istenigazából hisz.

Önök azt állítják, a fiataloknak és a szakmaiságnak szeretnének teret adni, ezt gyakran hangsúlyozzák a sajtótájékoztatóikon is. Hogyan jelenik ez meg a párt tevekénységben?
Több éve kommunikáljuk azt, hogy gond van a középiskolai képzéssel. Besztercebánya megyében évente nagyjából 500 magyar diák végez a munkaügyi hivatalban. Ha az emlékezetem nem csal, nagyjából 1000 diák iratkozik be első osztályban magyar tanítási nyelvű alapiskolába, a megye pedig 322-350 körüli létszámú középiskolai képzést biztosít magyarul. Ezzel az elmúlt években végképp nem foglalkoztak a megyei képviselők. A probléma különösen jelentős a magyar alapiskoláról kikerülő gyengébb roma tanulók esetében, akiket gyakran helyhiány miatt olyan szlovák szakokra vesznek csak fel, amelyeket nem tudnak elvégezni, így a munkaügyi hivatalban végzik. A mi pártunk azt mondja: szakmát kell adni a roma gyerekek kezébe, nem pedig időpontot a munkaügyi hivatalba. A problémát pedig meg kell oldani, hogy ne a társadalom többi részére háruljon az ilyen személyek eltartása.

Ez valóban egy probléma, azonban kérdésemben inkább arra gondoltam, az Önök pártjában, például a listaösszeállításnál miben mutatkozik meg, hogy teret adnának a fiataloknak?
A listánkon több fiatal is van, például Bindics László vagy Gál Zsolt, akik mindketten pártunk fiatal jelöltjei. De többen is vannak, olyan fiatalok, akik a politikában még nem voltak és mi tered adunk nekik. Nálunk nincs egy olyan politikus sem, aki a „régi magyar parlamenti gárdából” származik.

Térjünk át kicsit a kampányra. Miből finanszírozzák pártjuk kampányát?
A kampányt mi magunk finanszírozzuk kölcsönből. Mi hitelezzük a pártot, mivel bízunk benne, hogy sikeresek leszünk és nem szeretnénk kiszolgáltatni a pártot semmilyen külső csoportnak. Ha elérjük a 3%-ot, akkor az állami támogatásból mindenki visszakapja a maga pénzét, ha pedig ez nem sikerül, akkor ezt buktuk. A saját bőrünket visszük vásárra és nem más fütyülése szerint ugrálunk.

És mi történik, ha a 3%-ot sem érik el?
Én úgy gondolom, hogy a Magyar Fórum pártja elég erős ahhoz, hogy ebben az esetben is megmaradjon és tovább működjön. De nem vagyok pesszimista és úgy gondolom, bent leszünk a parlamentben.

És gondolja, hogy ez az 5 párti együttműködés szintén kitartana?
Siker esetén a parlamentben egy közös parlamenti frakciót fogunk alkotni. Az, hogy a következő választásoknál ez az egység ugyanebben a formában megmarad vagy sem, még nem lehet megmondani. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha most megtanultunk együttműködni, akkor ez a jövőben is így lesz. A roma pártot természetes szövetségesünknek tarjuk, mivel a magyar romák miatt egy jelentős átfedés fedezhető fel, ami miatt együttműködésre vagyunk ítélve.

Próbáltak megszólítani olyan politikai szereplőket, mint mondjuk Ravasz Ábel, mielőtt fellépett volna a Saska listájára?
A tárgyalási időszakban leginkább pártokat szólítottunk meg, egyéneket kevésbé. Ha egyének kerestek meg minket, természetesen leültünk velük tárgyalni. Ravasz meglátásai pedig valamennyire eltérnek a mieinktől, hiszen ő elment egy teljesen liberális irányba, amiért megértem, hogy a Saskában keresi a helyét, mi azonban egyértelműen úgy látjuk, hogy a Saska a hibás azért, hogy ma előre hozott választást tartunk és Fico visszatérése fenyegeti az országot.

Hogyan kampányolnak és mik azok a módszerek, amelyekkel szeptember 30-ig szeretnék meggyőzni a választókat?
Egyrészt személyes kampányt folytatunk, ott vagyunk a régiókban, ahol találkozunk és beszélgetünk a választóinkkal. Másrészt, vannak óriásplakátjaink és szórólapjaink, illetve nagyban kihasználjuk a közösségi média által kínált lehetőségeket.

Elérhető már a választási program teljes egészében?
Igen, a teljes programunk a Volte7.sk honlapján elérhető. Magyar nyelven is megtalálhatóak a legfontosabb programpontok.

Egy aktuális témára térve: Peter Pčolinsky arról beszélt, hogy Magyarország tudatosan irányítja a menedékkérőket Szlovákiába; Sólymos László, a Híd elnöke pedig kijelentette, ha a Fidesz segíteni szeretne a Smernek a szélsőségeseknek és a Szövetségnek, nem cselekedne másként. Ön egyetért ezekkel az állításokkal?
Nem szeretném kommentálni sem Pčolinskýt sem Sólymost. Ebben az országban megéltük azt, amikor újságírót gyilkoltak meg és nem volt egy egyszerű helyzet. Most tömegével érkeznek emberek, akikről nem tudunk semmit. Jelen tudásunk szerint a migránsok Szerbiából érkeznek a magyar határon keresztül. A szlovák határt azokon a területeken lépik át, ahol magyarok laknak, így, ha valaki számára problémát jelent az új migránshullám, az éppen a felvidéki magyarság. Szlovákiában a közhangulat abba az irányba mutat, hogy ki szeretnék vezérelni a hadsereget a magyar-szlovák határra. Ettől azért félek, mert ez az intézkedés majdnem egyenrangú lenne azzal, mintha a magyar-szlovák határra helyeznék át Schengen külső határát. Ez pedig azt jelenti, senki nem fog szabadon átjárni a határon, sem oktatás, sem munka miatt. Én felszólítom azokat, akik jó kapcsolatot ápolnak a magyar kormánnyal, legyen az a Szövetség vagy éppen Robert Fico, kérjék meg magyar barátaikat, hogy állítsák meg a menekültáradatot. Amennyiben Magyarországnak szüksége van bármilyen segítségre, hogy megfelelően védeni tudják a szerb határmentét, Szlovákiának helyben kell segítenie, ahogy az Európai Uniónak is. Felteszem a kérdést, ha sikerült évekkel ezelőtt megállítani a sokkal nagyobb mértékű menekültáradatot, akkor most miért nem lehet?

Tehát Ön is úgy véli, Magyarország küldi felénk a menekülteket?
Én azt mondom, hogy valamilyen módon a menekültek ide kerülnek, és ha Magyarországon minden rendben működne, a szerb-magyar határtól a magyar-szlovák határig nagyon sok embert meg lehetne állítani.

Ezek szerint Ön azt mondja, a menekültek maradjanak a drótkerítés másik oldalán, Szerbiában?
A menekültek problémáját nem az Európai Unió szívében kell megoldani, hanem ott, ahol a probléma van. Ha pedig Magyarországnak bármilyen segítségre van szüksége, akkor Szlovákia ezt adja meg.

Az Önök formációja több kisebbséget is képvisel, ahogy az elhangzott nemcsak a magyarokat, hanem a romákat is. Mi a helyzet a szexuális kisebbségekkel?
A szexuális kisebbségekkel kapcsolatban az az álláspontunk, hogy ugyanazokat a jogok kéne nekik adni, amiket Magyarország adott. Magyarország ugyebár engedélyezte az azonos neműek számára a regisztrált partneri viszonyt, amivel mi is egyet tudunk érteni. Ezeknek a pároknak nem lehet gyereket örökbe fogadni és ez a szlovák alkotmányban is így van. Jómagam is ott ültem, amikor ezt megszavaztuk és a mai napig úgy gondolom, hogy a család az egy férfi és egy nő között köttetett szövetség. A Magyar Fórum nem fog ebben a témában kulturális harcot indítani, mivel Szlovákiának nem ez az elsődleges problémája. Itt jelenleg a megfelelő életkörülményekért küzdünk.

Emelje ki kérem azokat a pontokat a választási programjukból, amelyeket a legfontosabbnak tart.
Az első helyen említeném azt, hogy Szlovákia mindenképp maradjon az Európai Unió és a NATO tagja. Szeretnénk továbbá egy olyan közigazgatási reformot, amely a magyar kisebbség számára megfelelő. Ezt úgy képzeljük el, hogy legyen egy Dunamenti megye, egy Gömör megye, egy Nógrád megye vagy egy Alsózemplén megye. Fontos, hogy a polgármestereink nagyobb szerepet kapjanak és jobban bele tudjanak szólni abba, ami a megyéken folyik. A polgármesterek azok, akik a legközelebb állnak a polgárokhoz így szükséges, hogy a megfelelő módon tudják képviselni őket. A programunkban kiemelt szerepet kap a minőségi oktatás, el kell gondolkodni a kisebbségi nyelvek oktatásának megfelelő módján és azon, hogyan lehet növelni a magyar iskolák oktatási minőségét.

Ha bekerülnek a parlamentbe mely pártokkal tudják elképzelni a kormányzást?
Nem alakítanánk kormányt sem a Smerrel, sem a Republikával, de a ĽSNS-szel és a SNS-szel sem. Ugyanúgy, ha Peter Pellegrini lenne a kormányfő, szintén nem lépnénk koalícióra, de ha a Hlas csak egy koalíciós partner marad a többi között, azzal nincs problémánk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?