Félreértések a „bestseller” körül

Az alábbi néhány észrevétel egy fogalomzavar tisztázásához szeretne hozzájárulni. A Szalon melléklet első számában Szigeti László és Tőzsér Árpád egyaránt negatív értelemben használja a „bestseller” szót, méghozzá úgy, hogy egyetlen példát sem hoznak a szerzők arra, hogy mely műveket sorolják e címke alá. A fogalom rendre a „dilettantizmus” és a „giccs” szavak társaságában, ezek szinonimájaként tűnik fel mindkét írásban. A következőkben hoznék néhány konkrét példát arra, hogy miért érdemes óvatosabban bánni az ehhez hasonló párhuzamokkal.

A bestsellernek (a nemzetközi sikerkönyvnek) természetesen több típusa létezik. Kezdjük egy olyannal, amelynek ’80-as évekbeli elterjedése fordulatot jelentett a bestsellerhez való olvasói viszony történetében. Amikor Stephen Hawking Az idő rövid története című munkája bestseller lett, világossá vált, hogy ez a kategória nem szűkíthető le egyetlen műfajra. Amikor Szigeti László a bestseller fogalmával szemben a longsellert úgy jellemzi, hogy az a „szellemi nyereség” és a „megismerés mélységeinek” stb. forrása, akkor figyelmen kívül hagyja a tudományos bestsellerek hallatlanul fontos kulturális szerepét. Hawking könyvéről bizonyosan nem állítható ugyanis, hogy ne volna „szellemi nyeresége” vagy hogy (pláne) ne lenne semmi köze a „megismerés mélységeihez”. Természetesen Hawking sikerkönyve nem elszigetelt jelenség. A 20. század egyik legnagyobb bestseller-írója ugyanis Carl Sagan volt (pl. Az Éden sárkányai), akinek utolsó könyvéről (Milliárdok és milliárdok) egy másik bestseller-író, Richard Dawkins (Az önző gén, A vak órásmester stb. szerzője) azt írta, hogy „Ki más lehetne a jelöltem a bolygóközi nagyköveti posztra, mint Carl Sagan. Bölcs, emberséges, polihisztor, szellemes, olvasott és képtelen megalkotni egy unalmas mondatot.” Mindaz jellemzi tehát, ami Szigeti László és Tőzsér Árpád szerint valószínűleg egy bestseller-írónak sohasem adatik meg. A példák hosszan sorolhatók volnának Stephen Jay Gould könyveitől (pl. Csodálatos élet) kezdve Jared Diamond sikerkönyveiig (pl. Háborúk, járványok, technikák), sőt itt lehetne említeni a tudományos kalandregény műfaját is, amelyben szintén számos bestseller született.

Az említett „longseller” vs. „bestseller” szembeállítás szintén alkalmazhatatlannak tűnik, ha a klasszikusok bestsellerré válásának folyamatát vesszük szemügyre. (Vagy fordítva: a bestsellerek klasszikussá merevedését követjük nyomon.) Nem tudunk mit kezdeni ebből kiindulva ugyanis az olyan jelenségekkel, mint például a Háború és béke bestsellerré válása a második világháború idején Franciaországban. Szigeti László feltehetően Tolsztoj alkotását a longseller kategóriájába sorolná, azonban ez korántsem magától értetődő. A klasszikusok egy idő után bestsellerré „alakulhatnak át” (tehát Tőzsér Árpád „bestseller” vs. „klasszikus” szembeállítása is korrekcióra szorul), újrafelfedezésük nem mindennapi olvasási hullámot válthat ki. Sőt az sem zárható ki (bár ez ritkább), hogy ugyanez verseskötettel is megtörténhet. Másfelől pedig egyes vélemények szerint minden idők legnagyobb bestsellere a Biblia. Ez persze valószínűleg cáfolható állítás, de rendkívül jól ráirányítja a figyelmet valamire: az időtényező és a nemzetköziség összefüggéseire. Mindkét tényezőt érdemes számításba vennünk, ha a bestsellerek hatásáról beszélünk, vagy arról, hogy mennyire gyorsan merül ki azok közlésképessége.

Van a bestsellernek egy olyan típusa is, mely tájainkon kevésbé elterjedt, azonban az utóbbi évtizedekben igen nagy jelentőségre tett szert a kultúra szétosztásában, és erről sem jelenthető ki egyértelműen, hogy értéktelen volna. Ez az az eset, amikor az egyik bestsellerről egy másik készül, miközben a téma műfajváltáson megy keresztül. Két példát említenék. Philip Pullman egyik legnagyobb bestselleréről, a Sötét anyag-trilógiáról a Mary és John Gribbin szerzőpáros (számos tudomány-népszerűsítő és tudománytörténeti munka szerzői) írt egy könyvet (The Science of Philip Pullman’s His Dark Materials), mely a tárgyához hasonlóan bestseller lett. Ebben a szerzőpáros hozzáférhetővé teszi a trilógia (ifjúsági könyvről van szó) tudományos előfeltevéseit (pl. sötét anyag az univerzumban, párhuzamos világok, északi fény stb.), vagyis egyfajta kézikönyvként szolgál azok mélyebb megértéséhez. A másik példa Michael Hanlon, Anglia egyik legfrekventáltabb tudományos szakírójának nevéhez fűződik, aki Douglas Adams töretlenül népszerű Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fijéhez (és folytatásaihoz) írt kommentárkönyvet, illetve útikalauzt (The Science of The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy), melyben a ciklus kozmoszképét veszi górcső alá a tudomány mai állása szempontjából. A The Science of… típusú kézikönyvek a bestsellerek újabb generációját képviselik.

Szigeti László és Tőzsér Árpád ezen a ponton valószínűleg felhördülnének: Pullman és Adams bestsellerei értékesek? Térjünk tehát rá a bestsellerek következő típusára, a regényirodalomra. Ezt azonban érdemes minimum kettéválasztanunk. A bestseller regények közül (Szigeti és Tőzsér még ezt a terminust sem használják) garmadával sorolhatók az olyan művek, melyek részt vesznek az elit irodalmi kánonok alakításában, és poétikai öszszetettség (vagy „szellemi nyereség”) tekintetében bizony felveszik a versenyt a klasszikusokkal. Ecotól Rushdie-n át Ellisig terjedhet a skála. Másrészt a populáris irodalom kategóriájába sorolható alkotások még mindig nem vehetők egy kalap alá a kommersz irodalommal. Az előbbiek között jó néhány olyan akad, melyek rendelkeznek például az értelmüket átörökítő kommentárokkal, vagyis nem merülnek ki egyetlen olvasás során. Példáinknál maradva Pullman regényei vagy Adams sci-fijei ide tartoznak. Ezek értéktelensége mellett érvelni lehet ugyan, de minden jel arra mutat, hogy e művek (és persze itt is garmadával említhetnénk egyéb példákat Vonneguttól kezdve Dicken át Gibsonig) bekerülnek a kritika érdeklődési terébe, sőt a tudományos megközelítés apropóját is kivívják; nem is beszélve arról, hogy hivatkozásként szolgálnak az elit irodalom számára, és olvasásuk jól megfér ez utóbbiba tartozó alkotások befogadása mellett.

És végül szót kell ejtenünk a kommersz irodalomról is, amelynek helyzete azonban szintén felvet egy-két dilemmát. Kérdés ugyanis, hogy az előbbiek fényében az egyszeri kiadású, puha kötésű ponyvák vagy a sorozatgyártással készülő tucattermékek beleférnek-e a bestseller kategóriájába. Az a gyanúm, hogy amikor a két jeles szerző, Szigeti László és Tőzsér Árpád bestsellert emleget, akkor az ide tartozó olvasmányokra szűkíti a fogalom hatókörét. Ezek azonban nem biztos, hogy bestsellerek, hiszen általában nem jutnak el a nemzetközi sikerkönyv státusába, mely utóbbi ezek szerint mégiscsak túlmutat a „dilettantizmus” és a „giccs” határain. Ha az értéktelenség, a „szellemi nyereség” és a „megismerés mélységeinek” elvét Szigeti László és Tőzsér Árpád a kommersz irodalom kategóriájaként értették, akkor azt csak egy rendkívül lecsupaszított tartományra vonatkoztatták. Példák hiányában azonban ebben sem lehetünk biztosak.

Úgy gondolom (és a következő néhány mondat nem az említett két személyiségre vonatkozik), hogy a bestsellerrel szembeni utóvédharc (vagy ennek importálása) többek között azért tűnik kilátástalan vállalkozásnak, mert az elitista szemléletek általában nem vesznek tudomást arról, hogy ami ellen ágálnak, a nélkül a maguk pozíciója sem tisztázható. Ennél azonban nagyobb veszélyeket rejthet az „ellenfél” olyan jellegű megkomponálása, amely nem veszi figyelembe annak összetettségét, rétegzettségét, történetiségét és megváltozott funkcióját. Van tehát, ami a bestsellernél jóval károsabb hatású lehet a kultúrára, ez pedig az egydimenziós művészetfelfogás. Évtizedek óta egyre világosabb, hogy az irodalom addigi szerepeinek jelentékeny hányadát más médiumok vették át. Ha ez a folyamat minden kétséget kizáróan csak negatív irányba tarthat (erre némi idő elteltével más rálátásunk nyílik majd), akkor nyilvánosan megeszem a kalapomat.