Felmondtak Anka néninek

Pozsony |

<p>Nem hosszabbít szerződést az Általános Egészségbiztosító &bdquo;Anka nénivel&rdquo;. A még hivatalban lévő, de hamarosan távozó vezérigazgató, Miroslav Vaďura most már úgy látja, más szolgáltatók is biztosítani tudják az adott régióban a szükséges ellátást.&nbsp;</p>

Nem hosszabbítja meg a június végén lejáró szerződéseket az Általános Egészségbiztosító (VšZP) Anna Sučková három cégével, a WELIX Kft.-vel, a Brilance Kft.-vel és az SPV 40 Kft.-vel. A cégek és a VšZP közti szerződésekre tavaly derült fény, az ügy Marcel Forainak, a VšZP akkori vezérigazgatójának a székébe került, ő ugyanis Anna Sučková unokaöccse. Az idős, több mint 77 éves hölgy cégeinek árbevétele 2011és 2014 között, vagyis amikor Forai volt a VšZP vezérigazgatója, 420%-kal nőtt – 1,6 millióról 6,8 millió euróra.  Tegnap már Vaďura is feleslegesnek találta a szerződéseket a három céggel. „A jelenlegi helyzetben nem látom értelmét a szerződések meghosszabbításának, a VšZP-nek ugyanis ezeken a szakterületeken biztosított a minimálisan kötelező hálózata – jelentette ki Vaďura a biztosító által kiadott hivatalos közlemény szerint. – Ezen túlmenően ezeknek a cégeknek a negatív sajtója nem segítette és továbbra sem segíti a biztosító jó hírnevének építését.” A jelenlegi vezérigazgató, Miroslav Vaďura egyébként Forai helyettese volt a VšZP igazgatótanácsában, tehát tudnia kellett a gyanús szerződésekről. Az ügyet tavaly kirobbantó Miroslav Beblavý parlamenti képviselő szerint Vaďura ezzel a döntéssel nem moshatja tisztára magát. „Örülök, hogy a biztosítottak befizetett járulékainak elherdálása megszűnik, de úgy vélem, az lenne a legfontosabb, ha megállapítanák a személyi felelősséget is a VšZP vezetésével szemben” – jelentette ki tegnap a képviselő. Vaďura az új egészségügyi miniszter, Tomáš Drucker kinevezését követően felajánlotta lemondását, amit a tárcavezető el is fogadott. Drucker jövő hétre ígéri, hogy elárulja, kit javasol az állami biztosító élére. Az már biztos, hogy jelöltjét még a kinevezés előtt meghallgathatják a parlament egészségügyi bizottságában ülő képviselők, Drucker ezt maga ajánlotta fel. A képviselők szerették volna meghallgatni az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal elnökjelöltjét, Tomáš Haškót is, de erre a miniszter szerint időhiány miatt már nincs lehetőség. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?