Félmillióval több jut a kisebbségi kultúrákra

Pozsony |

<p>Az ideinél jóval nagyobb, mintegy 4,5 millió eurós támogatási összegre pályázhatnak 2012-ben a szlovákiai kisebbségek. A felhívást ma tette közzé Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes (Híd) hivatala, pályázni február 15-ig lehet.</p>

Juhász László, a kormányhivatal kisebbségi főosztályának vezetője mai sajtótájékoztatóján elmondta, a tavalyi négymilliós támogatási csomagot sikerült  4,5 millió eurósra növelni. A pályázati felhívást a  HYPERLINK "http://www.vicepremier.sk" www.vicepremier.sk honlapon tette közzé a kormányhivatal december 15-én. A pályázatok leadásának határideje 2012. február 15. Szintén ezen a honlapon érhető el a részletes pályázati útmutató, amely az érdeklődőket hivatott segíteni a kérvények megírása során.

„Míg idén csak január végén jelent meg a pályázati felhívás, a 2012-es évre több mint egy hónappal korábban sikerült nyilvánosságra hoznunk. Számításaink szerint a hivatal már jövő májusban elkezdheti átutalni a megítélt összegeket a pályázóknak” – közölte Juhász. Hozzátette, természetesen sok múlik majd a márciusi előrehozott választások eredményén, illetve az új kormány létrejöttének időpontján. A pályázatok kiértékelését a választásokig biztosan nem fogják tudni befejezni.

A kulturális pályázatokat koordináló főosztály vezetője elmondta, a szlovákiai magyar kultúrára is több jut a 2012-es évben, mint tavaly. „A rendelkezésre álló összeg a magyar kisebbség esetében 2 millió 470 ezer euró, vagyis 150 ezer euróval több az ideinél” – mondta.

A pályázati felhívás megfogalmazásakor figyelembe vették a kormány tanácsadó szerveként működő Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottságának ajánlásait is.

Az eddigi gyakorlathoz hasonlóan a szlovákiai magyar kisebbség kulturális pályázatainak támogatásáról idén is két bizottság dönt, az egyik az élő kultúra, a másik pedig az írott kultúra alprogramjaival foglalkozik. A bizottsági tagok listája is a pályázati kiírás része. Mivel őket két évre nevezték ki, nem várható változás a bizottság összetételében.

Változás történt ugyanakkor a támogatási program struktúrájában, és egyes alprogramok esetében a pályázáshoz szükséges önrész mértéke is nőtt. Lajos P. János, a kormányhivatal kisebbségi kultúrák osztályának vezetője szerint a módosítás lényege, hogy különválasztották az alkotómunkát a rendezvényszervezéstől. A kötelező önrész mértékének emelése pedig elsősorban a nagyobb rendezvényeket érinti, nagyobb fesztiválok esetében például a költségvetésnek legalább 20 százalékát más forrásból kell biztosítani.

„Külön-külön alprogramban pályázhatnak az alkotók és a rendezvényszervezők” – jelentette ki Lajos P. János. Alprogramok szerint határozták meg az egy kérvényre folyósítható támogatás maximális összegét is. „A legmagasabb összegre a sajtótermékek kiadói pályázhatnak, ebben az esetben egy pályázatra legfeljebb 75 ezer euró támogatás hagyható jóvá” – mondta az osztályvezető. A minimális támogatás mértéke nem változott, marad az idei 400 euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?