Felmérés: háború esetén Szlovákia lakosságának 13 százaléka fogna fegyvert

harc

Ha Szlovákiában törne ki háborús konfliktus, a többség az országban maradna, de nem lenne hajlandó fegyvert fogni – derült ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség friss felméréséből, amelyet a Markíza televízió Na telo című politikai vitaműsorában mutattak be.

A válaszadók 48 százaléka mondta azt, hogy nem menekülne el, de nem is avatkozna bele a fegyveres konfliktusba. A megkérdezettek közel egyharmada inkább elhagyná Szlovákiát, és mindössze 13 százalék válaszolta azt, hogy szükség esetén akár fegyvert is fogna. 7 százalék nem tudott választ adni a kérdésre.

Ha a pártszimpátia alapján vizsgáljuk az adatokat, kiderül, hogy a szélsőjobboldali Republika szavazói lennének a legnagyobb mértékben hajlandóak fegyverhez nyúlni, 27 százalékuk mondta ezt. A legkevésbé a Hlas választói avatkoznának bele a háborúba. Ami a távozást illeti, legtöbben a PS választói döntetnének így (52 százalékuk). A smeres szavazók kétharmada azt mondta, otthon maradna, de nem harcolna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?