FELMÉRÉS: A lakosság közel fele szerint Szlovákia túl sokat segít az ukránoknak

zuzana 2

A szlovák állampolgárok közel fele úgy gondolja, hogy Szlovákia túl sok segítséget nyújt az ukránoknak, és a segélyeket korlátozni kellene – derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Társadalom- és Pszichológiai Tudományok Központja (CSPV) által végzett, a tudományos akadémia honlapján közzétett felmérésből.

A közvélemény-kutatásból az is kiderül, a szlovák állampolgárok attól tartanak, hogy „a fegyverszállítások csak meghosszabbítják a háborút".

A válaszadók csaknem fele egyetért azzal, hogy túl sokat segítünk az ukránoknak. 8,1 százalékuk egyetért ezzel, 31,7 százalék nagyon egyetért, kilenc százalék pedig inkább egyetért. A válaszadók 7,4 százaléka nem ért egyet, 20,2 százalékuk egyáltalán nem ért, 8,3 százalékuk pedig részben nem ért egyet. 15,3 százalék az egyetért is meg nem is választ jelölte meg.

„A megkérdezettek válaszaiból fáradtságot érzékeltünk, ez pedig több tényezőre is visszavezethető. Gazdasági nyomás, politikai tényezők, valamint a sajtó hatása állhat emögött" – mondta Jana Papcunová szociálpszichológus. A szakember hozzátette, a gazdasági problémák és a politikai kampány is hozzájárult a fáradtság érzéséhez. Hangsúlyozta azt is, hogy a menekültválság állandó medializálása érzéketlenné teheti a probléma iránt a közvéleményt.

„Fontos felismerni, hogy természetes emberi reakció, ha egy elhúzódó és megterhelő válság során az emberek belefáradnak abba, hogy szolidaritást vállaljanak. Az ezzel kapcsolatos fáradtság és következményeinek kezelése kulcsfontosságú a társadalmi kohézió fenntartásához és az empátia, a tolerancia, a szolidaritás értékeinek előmozdításához" – zárta Papcunová.

A felmérésből az is kiderült, hogy az emberek aggódnak amiatt, hogy a fegyverszállítások csak meghosszabbítják a háborút. A válaszadók több mint 55 százaléka mondta ezt. Közülük 7,3 százalék egyetért, 39,2 százalék határozottan egyetért, 8,7 százalék pedig részben egyetért ezzel az állítással. A válaszadók 5,7 százaléka nem ért egyet vele, 20,6 százalék egyáltalán, 5,1 százalék pedig részben nem ért egyet. Az egyetért is meg nem is lehetőséget a válaszadók 13,4 százaléka jelölte meg.

A felmérést augusztusban végezték, 1854 válaszadó bevonásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?