Felmentették a Tupý-per vádlottait

Pozsony |

<p>Felmentette  a bíróság kedden a Daniel Tupý meggyilkolásával vádolt Richard H.-t és annak testi sértéssel vádolt négy állítólagos bűntársát. A Pozsonyi I. Járásbíróásg keddi ítélete értelmében 16 hónap vizsgálati fogság után szabadon engedték Richard H.-t.</p>

A közel öt hónapon át tartó per során három egyhetes tárgyalás zajlott. A bíróság 40 tanút hallgatott meg (közülük kettő védett tanú), s kikérte nyolc igazságügyi szakértő véleményét is. Az ítélet egyelőre nem jogerős, az ellen az ügyész vagy bármelyik peres fél fellebbezhet. Ha ez bekövetkezik, az üggyel a fellebbviteli Pozsonyi Kerületi Bíróságnak kell foglalkoznia.

Daniel Tupý zsolnai egyetemistát 2005. november 4-én késelték halálra a főváros Tyrš rakpartján.

Az ügyész záróbeszédében azt javasolta, mondják ki mind az öt vádlott bűnösségét. A fővádlott, Richard H. számára 10-15 éves fegyházbüntetést kért. A többi vádlott számára testi sértés kísérlete és garázdaság miatt a kiszabható büntetési tétel alsó harmadának megfelelő büntetést javasolt.
Richard H. ügyvédje, Filip hamisnak tartja az első számú tanú vallomását, mert az illető ott sem volt a helyszínen, sőt, a harmadik számú tanú sem tartózkodtt ott a gyilkosság idején. "Nagyon sajnálom  Daniel Tupý szüleit, a legrosszabbon mentek keresztül, amit szülő átélhet" - hangsúlyozta az ügyvéd a múlt héten.

Daniel édesapja a múlt héten elmondta, ha fiát nem gyilkolják meg, idén nem a tárgyaláson, hanem a diplomaosztóján vehetett volna részt. (tasr, ta3)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?