Felmentették a maffiagyilkosságok vádlottjait

Pozsony |

<p>Végérvényesen felmentették az emberölés vádja alól Marián Gaált és Patrik Vidašičot, akiket korábban Peter Havasi és id. Karol Patasy pozsonyi maffiózók meggyilkolásával vádoltak. A pozsonyi kerületi bíróság ma elutasította az ügyész fellebbezését a pozsonyi járásbíróság 2013 decemberében hozott felmentő ítélete ellen.</p>

A bíróság a döntést a koronatanú, Anton Cvešper szavahihetőségének kétségbe vonásával indokolta, amit a pszichiátriai szakvélemény is alátámasztott.    A vádlottak ügyvédje, Tibor Piršel ma feljelentést tett Cvešper ellen. Állítása szerint a koronatanú állításait legalább 10 másik tanúvallomás cáfolta. Ezekből ráadásul az is világossá vált, hogy Cvešper valójában nem tanú, hanem elkövető. Az illetőt az ügyvéd elmondása szerint kiterjedt rokoni kapcsolatok fűzik a rendőrséghez, ezen kívül intenzíven együtt is működött a hatóságokkal, rendszeresen dobott fel embereket. Állítása szerint ezért nem indult eljárás ellene. A pozsonyi Sýkora-klán egyik főnökét, Peter Havasit 2004-ben gyilkolták meg. Pozsony belvárosában, a Porschéjában ülve szitává lőtték egy géppisztollyal. Id. Karol Patašit 2005-ben lőtték le szintén géppisztollyal pozsonyi háza bejáratánál. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?