Közélet

Felkészültek a koronavírus-járvány második hullámára a pozsonyi kórházak

Felkészültek az új típusú koronavírus-járvány második hullámára pozsonyi kórházak. Elegendő védőfelszerelés és orvosi eszköz van az egészségügyi intézményekben - tájékoztatta a TASR hírügynökséget szóvivője útján a Szív- és érrendszeri betegségek országos intézete (NÚSCH), a Nemzeti Onkológiai Intézet (NOÚ), a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) és a pozsonyi gyermekkórház (NÚDCH).
TASR

2020. augusztus 13. 20:00

koronavírus
- TASR-felvétel

„Az egészségügyi minisztériummal együttműködve megteszünk minden szükséges lépést, hogy továbbra is sürgős ellátást tudjunk nyújtani minden betegnek, és ezzel egyidejűleg biztonságosan elláthassunk minden olyan COVID-19-betegségben szenvedő pácienst, aki kórházi ápolásra szorul. 120 ágyat tudunk erre a célra azonnal elkülöníteni a Kramárei kórház infektológiai pavilonjában, valamint 12 ágyat a ružinovi kórház tüdőosztályán" - mondta Eva Kliská, az egyetemi kórház szóvivője.

„A COVID-19 világjárvány kitörése óta szoros megfigyelés alatt tartjuk a szlovákiai járványügyi helyzet alakulását, az összes intézkedést is ehhez igazítjuk. Szükség esetén újra megnyitjuk a COVID-részleget az onkológiai intézetben" - tájékoztatott a kórház kommunikációs osztálya. A betegeknek űrlapot kell kitölteniük, a látogatókról pedig nyilvántartást vezetünk.

A kórházakban ellenőrző vizsgálatokat is végeznek. „A szívkórház bejáratánál végzik ezeket a vizsgálatokat" - mondta Soňa Valášiková, a Szív- és érrendszeri betegségek országos intézetének szóvivője. „Számos intézkedést fogadtunk el és hajtunk végre, új mintavételi pontot létesítünk és újra kialakítottuk azt a munkahelyet, ahonnan tovább küldik a betegeket. Ez a részleg a rendelőintézet előcsarnokában, közvetlenül a regisztrációs központ bejárata mögött található. Ezt a bejáratot kizárólag a betegeknek, az őket kísérőknek és a látogatóknak tartjuk fenn" - magyarázza Dana Kamenická, a kórház szóvivője.

Elmondta, a gyerekeket csak egy, egészséges személy kísérheti vizsgálatra. A bejáratnál azonosítják azokat, akiknél felmerült a COVID-19-fertőzés gyanúja. „Mérjük minden beteg és a beteget kísérő személy testhőmérsékletét. A kórházba csak szájmaszkban lehet belépni és kötelező a kézfertőtlenítés" - tette hozzá a szóvivő.

A Nemzeti Onkológiai Intézetben is mindent megtesznek azért, hogy mérsékeljék a fertőzés kockázatát. „Ellenőrizzük, hogy a betegek betartják-e a járványügyi óvintézkedéseket, vagyis viselik-e a szájmaszkot, fertőtlenítik-e a kezüket a bejáratnál, és megmérjük az épületbe belépők testhőmérsékletét" - közölte az onkológiai intézet. A látogatóknak jelentkezniük kell az osztályon szolgálatot teljesítő nővérnél, ki kell tölteniük és alá kell írniuk egy adatlapot. A látogatási idő lerövidül, és a fekvőbeteghez legfeljebb két látogató mehet be, maximum egy órára. A járóbetegek kizárólag a szabadban vagy a közös helyiségekben fogadhatnak látogatókat, látogatási időben.

A védőeszközökkel kapcsolatban Kliská elmondta, elegendő felszerelés van az egyetemi kórházban, az előző időszakból is maradt, és szükség esetén tudnak még rendelni. Összesen 110 lélegeztetőgép van a kórházban. A gyermekkórházba folyamatosan érkeznek a szükséges eszközök, felkészültek arra is, ha esetleg több felszerelésre lenne szükség.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
határ

Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Marek Krajčí

Krajčí: Hetente mintegy 20 százalékkal nő a fertőzöttek száma

koronavírus

Távolságtartás, kézmosás, szájmaszk

A vártnál gyengébb GDP-növekedés?

Elmarad a nagy zuhanás

Richard Sulík

Sulík a gazdaság lekapcsolása helyett inkább a határok védelmét erősítené

koronavírus iskola

Gröhling: 18 iskolát zártak be eddig a koronavírus-járvány miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.