Feljelentik a statisztikai hivatalt?

Pozsony. „Nem találtam egy roma asszonyt sem, akit törvénytelenül sterilizáltak volna. Csak olyanokkal beszéltem, akiket beleegyezésükkel vetettek alá e beavatkozásnak.

Pozsony. „Nem találtam egy roma asszonyt sem, akit törvénytelenül sterilizáltak volna. Csak olyanokkal beszéltem, akiket beleegyezésükkel vetettek alá e beavatkozásnak. A szocializmusban ez elterjedt dolog volt; előfordult, hogy fizettek is érte a roma nőknek” – reagált Ladislav Fízik, a Roma Parlament és az újonnan alakult Roma Koalíció Pártja (SRK) elnöke, az Ivan Šimko belügyminiszter kezdeményezésére e célból létrehozott vizsgálóbizottság tagja Alexander Patkoló roma politikus „dilettáns és populista” kijelentésére, mely szerint a roma nőket beleegyezésük nélkül sterilizálják, s erről írásos bizonyítékai is vannak. Fízik szerint az Open Society Institute jelentése „sok igazságot tartalmaz, ám beárnyékolja néhány valótlan állítás.” A roma politikus cáfolta, hogy pártja nincs bejegyezve a belügyminisztériumban. Fízik csalódott a népszámlálási eredményekben. „Nem 89 ezer, hanem legalább 500 ezer roma él Szlovákiában. Bizonyítékaink vannak, hogy a számlálóbiztosok nem jártak el törvényesen, főleg Dél-Szlovákiában az asztal mellől számlálták meg a romákat, és a státustörvénnyel gyakoroltak nyomást rájuk, hogy magyarnak vallják magukat. Félrevezetőek Duray kijelentései a magyarok számának csökkenéséről. Fontolgatjuk, hogy feljelentést teszünk a statisztikai hivatal vezetése és a számlálóbiztosok ellen” – mondta Fízik, aki szerint a népszámlálás előtti kampány sem volt sikeres. „A romák nem öntudatosak, nem képesek különbséget tenni a nemzetiség és az állampolgárság között, amit egy roma számlálóbiztos elmagyarázhatott volna nekik” – véli utólag Fízik. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?