Felgyorsítják az ügyintézést a Szlovák Földalapnál

Takac
Pozsony |

Az előző kormányok mulasztásai és az elharapózó korrupció miatt a Szlovák Földalap (SPF) hosszú ideig az egyik legkétesebb hírű állami intézmény volt. Ezen próbál meg most javítani az új kormány, aminek az eredményeiről csütörtökön számolt be a földművelésügyi tárca és az alap új vezetése.

„Az iratkezelés és ügyintézés szempontjából az alap közel állt az összeomláshoz. A 30 éves gyakorlatom alapján nyugodtan elmondhatom, hogy ha a jelenlegi választási ciklus végére sikerül rendet teremtenünk a rendszerben, már akkor sikerről beszélhetünk” – mondta el Rastislav Juhár, a Szlovák Földalap vezérigazgató-helyettese. „Az alap új vezetése az elmúlt időszakban számos határozatot fogadott el a működés felgyorsítása és egyszerűsítése érdekében” – tette hozzá Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszter, aki szerint az elmúlt hat hónap erőfeszítései már meghozták az első eredményeket.

A lakosság és az önkormányzatok részéről a legtöbben a lassú ügyintézésre panaszkodtak. 

„Épp ezért kulcskérdésnek számított az új alkalmazottak felvétele. Eddig 20 új alkalmazott felvételéről döntöttek, akik közvetlenül az egyes régiókban gyorsítják majd fel az ügyintézést”

 – mondta el a tárcavezető. Juhár szerint az elmúlt időszakban felhalmozódott „aktatömeg” feldolgozása azonban így is sok időt vesz majd igénybe. Richard Šmída, az alap vezérigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy az általa vezetett intézményt a saját bevételeiből finanszírozzák. Az új emberek felvételéhez ezért a költségvetésüket is ki kellett igazítani, amit a pénzügyminisztériumnak kellett jóváhagynia. „A keretünket nagyjából 900 ezer euróval növelték” – számszerűsítette Šmída, aki szerint az alapnak jelenleg 315 alkalmazottja van.

A miniszter kiemelte az alap új belső szabályainak a fokozatos bevezetését is, aminek a fő célja, hogy felgyorsítsák a földátruházásokat, a földbérleteket és egyéb szolgáltatásokat. 

„Az alapnál függőben levő kérelmek száma meghaladja a 18 ezret. A gyorsabb és hatékonyabb munkával azonban az átruházások esetében a tavalyi évhez képest 52%-kal nőtt a jóváhagyott ügyek száma”

 – tette hozzá Takáč. Egy másik pozitívum szerinte az alap belső munkatársainak az új javadalmazási rendszere, amit idén májusban kezdtek el alkalmazni. Mindegyiküknek meghatározott számú üggyel kell foglalkoznia havonta, és mindazért, amit ezen felül elvégeznek, jutalmat kapnak. Fokozatosan a földalapot is jobban digitalizálják, bár ez a folyamat még eltart egy ideig.

A miniszter bejelentette azt is, hogy a tárcája jogszabály-módosításokat készít elő a földtulajdon-átruházásokkal kapcsolatban, amivel az önkormányzatok munkáját szeretnék megkönnyíteni. Rámutatott, hogy az alap jelenleg nem tud földet átadni a települési önkormányzatoknak a települések külterületi részén, vagy a közhasznú építkezések használatbavételi eljárásának a lezárását követően. „Ezért olyan törvénymódosítást tervezünk, amelynek köszönhetően a földalap, függetlenül attól, hogy bel- vagy kültelekről van szó, a közhasznú építkezések esetében is átruházhatja majd a földeket” – tette hozzá a tárcavezető. Kiemelte továbbá, hogy új kézikönyveket készítenek az önkormányzatok és a gazdák számára arról, hogyan kell eljárni a földpályázatoknál, hogy csökkentsék a hibaarányt. A változásokkal kapcsolatos részletekről a Szlovák Földalap honlapján tájékoztatnak. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?